Nincs még meg az Amazonnak a szupermarketek sikerreceptje
Egyelőre várat magára az Amazon sokak által rettegett sikere az élelmiszerkiskereskedelemben, véli az e-kereskedelmi óriás.
A vállalat szünetelteti az Amazon Fresh szupermarketek és kasszanélküli üzletek terjeszkedését, amíg nem találja meg a megfelelő receptet a sikerhez – mondta Andy Jassy vezérigazgató a vállalat negyedéves eredménybeszámolóján, ahol meglehetősen ritkán jelenik meg.
A vállalatnak az előtt van szüksége egy egyedi, pénzügyileg jól teljesítő üzletformátumra, mielőtt nagyobb terjeszkedésbe kezdene, és az Amazon reméli, hogy ez meglesz az idén.
Az Amazon, amely alig egy évvel ezelőtt azért zárta be könyvesboltjait, hogy az élelmiszerboltokra összpontosítson, azóta sem uralja a fizikális kiskereskedelmet, amióta 2017-ben felvásárolta a Whole Foods Marketet. Az Amazon már régóta a nagyobb fogyasztói költések forrásaként tekint az élelmiszerkereskedelemre.
A rivális élelmiszerboltok, mint a Kroger Co és a Walmart Inc továbbra is jelentős versenytársak. Jassy szerint annak ellenére, hogy az Amazon csomagolt élelmiszerek és más áruk értékesítéséből nagy szeletet hasít ki, a frissáruk terén még nem tudott jelentős piaci részesedést szerezni.
Kapcsolódó cikkeink
Dark store koncepciót tesztel a Walmart
A Walmart újabb lépést tesz e-kereskedelmi terjeszkedése érdekében: az amerikai…
Tovább olvasom >Saját marhahúsüzemet nyitott a Walmart az USA-ban
A Walmart megnyitotta első, teljesen saját tulajdonú és üzemeltetésű marhahús-feldolgozó…
Tovább olvasom >Három év alatt 54 milliárd dollárt fektet be az Amazon Nagy-Britanniában
Komoly beruházásról tett bejelentést az Amazon Nagy-Britanniában: a világ legnagyobb…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eurostat: 2%-kal bővült az európai jégkrémgyártás 2024-ben
Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben az Európai Unióban 2%-kal,…
Tovább olvasom >Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >