Nincs kereslet a gabonára

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 02. 09. 00:01

Óriási jövedelemkiesést jelent a gazdáknak, hogy hiába olcsóbb a kukorica és a búza is, mint tavaly, visszaesett a gabonafélék forgalma, ezért az aratásig akár 1,5-2 millió tonna is maradhat a magtárakban – közölte a Magyar Agrárkamara.

Az összefoglaló szerint idén januárban a búza 23, a kukorica 34 százalékkal volt olcsóbb, mint egy évvel korábban, azonban míg tavaly januárban 20 ezer tonna gabona – búza, kukorica, árpa – cserélt gazdát hetente, addig idén csak alig néhány ezer. A kamara szerint tél végéig nincs esély a forgalom fellendülésére, így marad a minimális kereskedés, nyomott árak mellett. Ezért azzal számolnak, hogy a 2009–2010-es gazdasági évben a gabonaexport éppen hogy csak eléri az 5 millió tonnát, szemben a 6,5-7 milliós lehetőséggel, így jócskán marad a tárolókban gabona.
A szervezet várakozásai szerint ezenkívül Magyarországon takarmányozásra körülbelül 5 millió tonna gabonát használnak fel 2009–2010-ben, és csak az összetételben várható némi változás az előző szezonhoz képest: 8 százalékkal kevesebb búzát, 17 százalékkal kevesebb egyéb kalászost és 10 százalékkal több kukoricát használhatnak állatok takarmányozására – közli az MTI.




Kapcsolódó cikkeink