Nielsen: kilőtt a magyar kiskereskedelem
Értékben 6,4 százalékkal nőtt a magyarországi kiskereskedelem forgalma 2017 második negyedéve során az előző év azonos időszakához képest a Nielsen által mért élelmiszer- és vegyiáru-piacon. Ezzel jócskán meghaladja az európai 3,7%-os második negyedévi átlagot, ennél dinamikusabban mindössze Törökország, Szlovákia és Ausztria fejlődött. Ez az eredmény, amelyet leginkább a kései húsvéti költések húztak fel, az elmúlt két év legjobb negyedéves európai átlagát hozta. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen „Growth Reporter” című, negyedévenkénti európai elemzése.
Az év második negyedévéhez képest erőteljesebben növekedett a mennyiségi eladás az előző negyedévvel összevetve, így 3,6 százalékon állt Magyarországon. Az európai tendencia hasonló ívet rajzol fel:a kontinensen 1,7 százalékos emelkedés következett be. A hazai élelmiszerek, háztartási vegyi áruk és kozmetikumok piacán átlagosan 2,8 százalékos volt az árszínvonal-növekedés hatása negyedéves összehasonlításban. Európában az átlagos egységárak 2 százalékkal emelkedtek.
A hazai élelmiszerpiac összességében értékben 6,9%-kal növekedett, a vegyi áruk piaca pedig 4,3%-kal.
„Az édességek, feldolgozott húsáruk vagy az alkoholos italok erőteljes növekedése nem meglepő a húsvét második negyedévre »tolódásával«, ugyanakkor mindegyik kategóriában szignifikáns, növekedést látunk, még a legkevésbé bővülő forró italok piaca is közel 3 százalékkal nőtt az előző év második negyedévéhez képest” – mondta Kovács Gergely, a Nielsen ügyfélkapcsolati vezetője. „Az összes, Nielsen által mért csatorna hozzájárult a növekedéshez, de a trend továbbra is az, hogy elsősorban a diszkontok és a drogériák húzzák a piacot, a második negyedévben kétszámjegyű értékbeli növekedést érve el.”
Kontinensünk huszonegy vizsgált országa közül a kiskereskedelem forgalmának legnagyobb arányú növekedését 2017 második negyedévében, hasonlóan az első negyedévi adatokhoz, ismét Törökországban mérték (+14,2%). Majd következik Szlovákia (+9,3%), Ausztria (+6,7%), Magyarország (+6,4%) és Portugália (+6,1%). Sereghajtó, és az egyetlen negatív tartományban mozgó ország Svájc (-0,7%), előtte áll Dánia (+1,2%), Görögország (+1,9%), Finnország (+2,1) és Németország (+2,3%)
Az európai gazdasági kilábalás egyik mozgatórugója az erősödő belső keresletben keresendő. A több országban (pl. Spanyolország, Egyedült Királyság, Németország) megfigyelhető, csökkenő munkanélküliség szintén pozitívan befolyásolja a költési kedvet kontinensszerte, miközben az árnyomás továbbra alacsony szintű. Az elemzők a kiskereskedelem teljesítményének javulását látták az elmúlt hat hónapban, amelyhez hozzájárult a szerény mértékű árszínvonal-változás és javuló mennyiségi eladás (+1,7%). Amennyiben a régiót elkerülik a nagyobb politikai és/vagy gazdasági „megrázkódtatások”, a kiskereskedelem az év hátralévő részében is folytatja a megkezdett lendületet.
Régiónkban a felmért országok mutatója mind pozitív tartományban mozog: Szlovákia (+9,3%), Ausztria (+6,7%), Lengyelország (+5,3%) és Csehország (+5,1%).
A kiskereskedelem értékbeli növekedési üteme néhány európai országban 2017 első második, 2017 első negyedévéhez viszonyítva, százalékban.
| Értékbeli változás | Árszínvonal változás | Mennyiségi változás | |
| Európai átlag | 3,73 | 1,98 | 1,75 |
| Svájc | -0,70 | -0,90 | 0,20 |
| Dánia | 1,19 | 2,50 | -1,31 |
| Görögország | 1,90 | -0,40 | 2,30 |
| Finnország | 2,07 | 3,58 | -1,51 |
| Németország | 2,30 | 2,30 | 0,00 |
| Norvégia | 2,33 | 1,00 | 1,33 |
| Belgium | 2,80 | 1,40 | 1,40 |
| Hollandia | 2,86 | 2,65 | 0,20 |
| Spanyolország | 2,90 | 0,20 | 2,70 |
| Egyesült Királyság | 2,90 | 3,80 | -0,90 |
| Franciaország | 3,20 | -0,10 | 3,30 |
| Svédország | 3,20 | 1,90 | 1,30 |
| Olaszország | 3,96 | 0,90 | 3,06 |
| Írország | 4,34 | -0,57 | 4,91 |
| Csehország | 5,11 | 4,74 | 0,37 |
| Lengyelország | 5,27 | 2,11 | 3,15 |
| Portugália | 6,08 | 2,40 | 3,69 |
| Magyarország | 6,41 | 2,81 | 3,60 |
| Ausztria | 6,70 | 1,55 | 5,15 |
| Szlovákia | 9,33 | 1,94 | 7,38 |
| Törökország | 14,16 | 8,10 | 6,06 |
Forrás: Nielsen
Kapcsolódó cikkeink
AI az ügyfélszolgálaton: kézzelfogható üzleti haszon a kiskereskedelemben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Lex trappistsa – lex uborka
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NGM: nő a vásárlóerő, bővül a kiskereskedelem – a családi adócsökkentések és a nyugdíjasok élelmiszerutalványa tovább erősítik a forgalmat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Átadták a 2025-ös Fenntartható jövőért díjakat: az év legkiemelkedőbb fenntartható vállalatai és vezetői kaptak elismerést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átadták a 2025-ös A Fenntartható jövőért díjakat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hogyan induljunk el, ha még nem vagyunk jelen az internetes kereskedelemben?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

