Nielsen: 9 százalékkal nőtt a vitaminok és étrendkiegészítők forgalma

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 09. 27. 13:07

A vitaminok és étrendkiegészítők kiskereskedelmi forgalma meghaladta a 27 milliárd forintot idén az első nyolc hónapban. Ez 9 százalékkal több, mint a tavalyi hasonló időszakban. Legnagyobb arányban a C- és B-vitamin eladása növekedett, 19, illetve 11 százalékkal, valamint 10 százalékkal néhány olyan étrendkiegészítőé, amellyel egy-egy konkrét egészségügyi problémát kezelnek. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat.

– A magyar lakosság egyre inkább törekszik egészségtudatosan élni, amit tükröz, hogy mind több vitamint és más étrendkiegészítőt adnak el a gyógyszertárakban, valamint a különböző kiskereskedelmi üzletekben – állapítja meg Osztoics Bernadett, a Nielsen ügyfélkapcsolati igazgatója. – Idén január és augusztus között a termékcsoport összes bevételének egynegyede úgynevezett egyéb étrendkiegészítőkre jutott, amelyekkel egy-egy konkrét egészségügyi problémát, mint például a prosztata nagyobbodását, diabéteszt, izületi fájdalmat vagy mást kezelnek, illetve tünetek csökkentésére szolgálnak. További 23 százalékkal részesedtek az összes bevételből multivitaminok és ásványi anyagok, amelyek betegségek megelőzését szolgálják.

A C-vitamin piaca nőtt legdinamikusabban; 15 százalék feletti piaci részesedést ért el legutóbbi nyolc hónap alatt. Főleg a nagyobb kiszerelésben kapható termékek iránt emelkedett a kereslet.

Szintén magas, 13 százalék a magnézium, 9 pedig a kalcium részaránya, a vitaminok és étrendkiegészítők értékben mért forgalmából.

Ami a patikán kívüli üzletek bevételét illeti, figyelemre méltóan növekedett kalciumnál 11, egyéb étrendkiegészítőknél 10, valamint C-vitaminnál 8 százalékkal.

A patikán kívüli összes eladásból legnagyobb részaránnyal, 34 százalékkal az egyéb étrendkiegészítők részesednek. Utánuk a multivitaminok és ásványi anyagok következnek 24, C-vitamin 14, valamint a magnézium 10 százalékkal, értéket tekintve.
Hasonló sorrendben oszlik meg a gyógyszertárak teljes forgalma is a legnagyobb szegmensekből: egyéb étrendkiegészítőkre 24, multivitaminokra és ásványi anyagokra 23, továbbá C-vitaminra 16, míg magnéziumra 14 százalék jutott, 2013. január-augusztus során, érték szempontjából.

A vény nélkül kapható gyógyszerek és gyógyhatású készítmények teljes piacán legnagyobb részaránnyal a vitaminokra és étrendkiegészítők állnak a dobogó felső fokán, 30 százalékos piacrésszel, értéket tekintve. Utánuk következnek a fájdalomcsillapítók 15, köhögéscsillapítók és megfázás elleni szerek pedig 6 százalékos mutatóval.

A vitaminok és étrendkiegészítők patikán kívüli – értékben mért – eladásából a legnagyobb forgalmú szegmensek piaci részesedése. Százalékban.

Szegmens 2012. január-augusztus 2013. január-         augusztus
Egyéb étrendkiegészítők

33

34

Multivitaminok és ásványi anyagok

25

24

C-vitamin

13

14

Magnézium

10

10

Kalcium

6

6

Omega3

6

6

Forrás: Nielsen, a fogyasztók médiahasználatáról és vásárlásairól információkat, valamint ismereteket szolgáltató, vezető globális vállalat.

A vitaminok és étrendkiegészítők patikában történő – értékben mért – eladásából a legnagyobb forgalmú szegmensek piaci részesedése. Százalékban.

Szegmens 2012. január-augusztus 2013. január-         augusztus
Egyéb étrendkiegészítők

24

24

Multivitaminok és ásványi anyagok

24

23

C-vitamin

14

16

Magnézium

13

14

Kalcium

10

10

B-vitamin

9

9

Forrás: Nielsen, a fogyasztók médiahasználatáról és vásárlásairól információkat, valamint ismereteket szolgáltató, vezető globális vállalat.

Kapcsolódó cikkeink