Népszerűsítik a balatoni halakat
A halfogyasztást népszerűsítik a balatoni éttermek, egyre több őshonos fajból készült ételt is kínálnak a vendéglátóhelyek. Július 31-e egyébként a balatoni halak napja, amellyel éppen az volt a szaktárca célja, hogy felhívja a figyelmet a tóban élő kopoltyúsokra. Az elmúlt esztendőben jelentősen nőtt a halfogyasztás hazánkban, a Balatonnál is sok turista keresi a halételeket.
Magyarország abba a 35 országot magába foglaló országcsoportba tartozik, amelyekben a tenyésztett hal mennyisége több volt a vadon fogottnál. Ez abból a jelentésből derült ki, amelyben az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) közölte, hogy a globális éves egy főre eső halfogyasztási mutató először érte el a 20 kg-t, ami köszönhető a halgazdálkodás (akvakultúra) terjedésének.
Bár egyes földrajzi területeken pozitív változást tapasztalható, a világ tengeri erőforrásainak helyzete nem javult. Az ENSZ szervezet jelentése a globális halászat és akvakultúra helyzetéről megállapította, hogy a kereskedelembe került halállomány közel harmada nem fenntartható módon lett kitermelve – ez 1974-hez képest háromszoros érték. 2014-ben a teljes fogásmennyiség 93,4 millió tonna volt, valamivel magasabb az előző évinél. Az alaszkai tőkehal vezeti az eladási listákat, megfosztva elsőségétől az 1998 óta töretlenül népszerű szardellát és egyúttal bizonyítva, hogy a hatékony erőforrás-gazdálkodás nem csak papíron működhet. Tonhalból, homárból, garnélából és lábasfejűekből szintén jó volt a fogás 2014-ben. (munkatársunktól)
Kapcsolódó cikkeink
Tavaly 2,4 millióan utaztak a BAHART kompjain és hajóin
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szallas.hu: meghatározó volt a Balaton a belföldi utazók körében tavaly
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nébih: biztonságos a Sajóból kifogott halak fogyasztása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MLBKT: a BMI szezonálisan kiigazított januári értéke: 49,3
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >ESG kötelezettség: a kommunikáción is megcsúszhat a rendszer
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Riaszt a RASFF – összefoglaló a 2025-ös magyar esetekből
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


