Nemzeti identitásunk és kultúránk része a pálinka
A pálinka a magyarság egyik védjegye, amely évszázadok óta igaz nemzeti kincs, összeköt bennünket a történelem viharaiban is és egy egyesíti a nemzetünket – közölte Nagy István agrárminiszter köszöntőjében, szombaton, Sormáson, a 6. Pannónia Párlatverseny Díjkiosztó Gáláján.

(Fotó: AM/Fekete István)
A tárcavezető azt mondta, a pálinka készítése nemzedékről nemzedékre öröklődő tudás és hagyomány, amelyet a mai napig művelnek a magyar emberek az egykori történelmi Magyarország minden szegletében. Így lett a kultúránk része és így illeszkedik a hagyományainkhoz. A magyar kormány részéről pedig a pálinka, annak főzője és annak a mestersége különleges elbírálásban kell részesüljön.
Nagy István hangsúlyozta, fantasztikus dolog az, hogy mennyi küzdelem, mennyi harc után végre szabadon főzhető, szabadon fogyasztható a pálinka
A rendszerváltoztatás óta a gyártók, a főzdék, a kereskedők és az idegenforgalmi szakemberek sokat tettek a hagyományos magyar pálinkakultúra felélesztéséért, amelyhez a jogi háttér is megszületett. 2002-től csak a hazai gyümölcsből 100 százalékban gyümölcspárlatot tartalmazó ital viselheti a pálinka nevet, és az Európai Unió is elfogadta a pálinka név kizárólagos magyarországi használatát. Majd a 2008-as pálinkatörvény és a 2010-ben bevezetett szabad pálinkafőzés nagyban hozzájárult a sikerekhez – emlékeztetett a miniszter. A tárcavezető kiemelte, így nemzeti italunk presztízse ismét az őt megillető helyre kerülhetett, ma már újra a világ élvonalába tartoznak a magyar párlatok. Mindehhez pedig nem csupán elhivatottságra és tudásra volt szükség, hanem innovációra és a hagyományok megfelelő arányú ötvözésére. A hagyományaink tartanak meg minket és az innováció visz előre bennünket. Ebben rejlik a recept és a jó párlatok titka – fejtette ki a miniszter.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Szabadalmi gyorsítósávot biztosít a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a Széchenyi István Egyetemnek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyar startupokat is díjaztak az Európai Innovációs és Technológiai Intézet budapesti díjátadóján
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Budapest ad otthont Európa legjelentősebb innovációs rendezvényének
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Költési trendek az ünnepi szezonban: a megfizethető ajándékok, az élmények és a prémium élelmiszerek kerülnek előtérbe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Meglepő fordulat az eMAG-on: idén karácsonyra többen rendelnek részletre PC-t, mint hűtőszekrényt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Egyetlen nap kellett, hogy a vegánok ne tűnjenek többé hippiknek – ilyen volt a Vegan Summit Budapest
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

