Nem vált be a Walmart által kísérleti jelleggel bevezetett RFID blokkellenőrzés
A Walmart nemrégiben leállította egy olyan gép tesztelését, amely a kiskereskedő scan-and-go pénztárgépes megoldásával végrehajtott vásárlásokat ellenőrizte az Arkansas állambeli Bentonville egyik üzletében – közölte a kiskereskedő szóvivője.
A gép, amelyet a kiskereskedő legalább november óta tesztelt, rádiófrekvenciás azonosító (RFID) technológiát használt a vásárlások ellenőrzésére. A gép mellett egy kék jelzés jelent meg a padlón, és a vásárlókat felirat utasította, hogy „helyezze a kosarát a négyzetre”. A gép közelében egy csomagolóhely is kialakításra került, illetve az itt elhelyezett egyéb feliratok arra buzdították a vásárlókat, hogy próbálják ki az új, gyorsabb kasszát.
A kísérleti projekt a kiskereskedő által kipróbált legújabb pénztárgép-innováció, amellyel a vállalat – más kiskereskedőkhöz hasonlóan – igyekszik csökkenteni az áruveszteséget a kasszazónában.
A Walmart szóvivője nem nyilatkozott arról, miért ért véget január végén az automata nyugtaellenőrző gép kísérleti projektje, de megjegyezte, hogy a kiskereskedő a tesztelés során szerzett tapasztalatait felhasználja más innovációk kipróbálásakor.
Bár az új technológia tesztüzeme véget ért, az mégis rávilágít arra, hogy a kiskereskedők milyen nagy hangsúlyt fektetnek az önkiszolgáló pénztárgépes lehetőségek biztosítására. Az RFID-technológia használata is figyelemre méltó, hiszen az már évtizedek óta létezik, de csak mostanában kezdett teret nyerni például az olyan kiskereskedőknél, mint a Walmart és az Uniqlo.
Retail Dive
Kapcsolódó cikkeink
Gyenge keresletet lát a PepsiCo az USA-ban az „ártudatos” fogyasztók részéről
A PepsiCo vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy az amerikai fogyasztók értéket keresnek,…
Tovább olvasom >AI-alapú receptgenerátort indít Amerikában az eGrowcery
A kereskedők a vásárlói preferenciák és a készlet alapján testre…
Tovább olvasom >A Pernod Ricard whiskey leányvállalatot alapított az Egyesült Államokban
A North American Distillers fogja felügyelni a vállalat amerikai whiskeyportfólióját.…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >