Nem szakad meg a hagyomány: 2020. október 10-11-én megrendezik a 35. SPAR Budapest Maraton Fesztivált
2020. október 10-11-én az ELTE Lágymányosi Campusának területét ismét sok ezer futó népesíti be. A két nap alatt 11 táv és 9 rajt várja a résztvevőket. A versenyszámok sokasága megfelelő kihívást kínál a rutinos maratonistáknak, a kezdő futóknak és a pár száz métert teljesítő kisgyermekes családoknak egyaránt. Szombaton a rövidebb távok kedvelőit és a családokat várják a szervezők, a vasárnap pedig a nagyobb teljesítményekre felkészült futóké lesz.
A vasárnap reggel 9-kor rajtoló SPAR Budapest Maraton® mezőnye Európa egyik legszebb és leglátványosabb maratoni útvonalán teljesítheti a 42,2 km-es távot, ami döntően a Duna két partján vezet világörökségi panorámában, át az Alagúton, a Margit hídon, a Margitszigeten, az Árpád hídon és a Szabadság hídon.
A 35. SPAR Budapest Maraton® egyúttal Országos Maratoni Bajnokság is, ezért a hazai hosszútávfutó elitnek is szurkolhat a verseny közönsége.
A veszélyhelyzet után is óvatosan!
A verseny szervezői maradéktalanul betartják a hatóságok által előírt, illetve javasolt egészségügyi óvintézkedéseket, így biztosítva a résztvevők, illetve a szurkolók egészségét. Ennek megfelelően az alábbi különleges biztonsági és egészségügyi óvintézkedéseket vezetik be:
rajtszám átvétel csak a nevező tünetmentességére vonatkozó felelősségvállalási nyilatkozat aláírásával lehetséges;
a helyszíni versenyközpontba való belépés előtt mindenkinek megmérik a testhőmérsékletét;
a versenyközpontba és a rajtzónákba kizárólag maszkban léphetnek be a futók;
a rajtoltatás néhány száz fős csoportokban történik.
A szervezők felhívják a figyelmet a felelősségteljes magatartásra és megkérik a résztvevőket a megfelelő távolság megtartására. A szervezők helyszínen kézfertőtlenítő pontokat helyeznek ki és rendszeresen fertőtlenítik a résztvevők által használt tereket, eszközöket.
„2020 nem lesz a SPAR Budapest Maraton® Fesztivál csúcséve, több okból sem.” – nyilatkozta Kocsis Árpád versenyigazgató. „A járvány és a határzár miatt nem jön a szokásosan 4000 felletti külföldi futó, így ez most egy igazi hazai, magyar verseny lesz. Évente 6-7 000 iskolás vett részt a suli futamokban, ezeket most eltöröltük, nem rendezzük meg. A rendszeresen több mint 500 céget megmozgató FUT A CÉG akciónkra jelentősen csökkent az érdeklődés, mert a cégek most nem támogatják a munkaidőn kívüli együttlétet, csapatépítést. Az oly népszerű FUT A SZÍNHÁZ jótékonysági váltófutás is elmarad.” – mondta a szakember.
„Idén a szokásos létszám harmadára, negyedére számítunk. Abban viszont biztosak vagyunk, hogy akik eljönnek, azok ugyanolyan széles mosollyal érnek célba és nekik a verseny ugyanazt fogja adni, mint az elmúlt években.” – foglalta össze a versenyigazgató.
A rendezvényhez hagyományosan erős jótékonysági aktivitás is társul, idén 5 karitatív szervezet futói gyűjtenek adományokat. Közülük a legaktívabb a Bátor Tábor Élménykülönítménye. A daganatos és krónikus beteg gyerekek élményterápiás táboroztatására gyűjtő 22 futójuk 4,4 millió Ft adomány elérését tűzte ki célul.
Az eseményre még lehet nevezni a https://www.
Kapcsolódó cikkeink
40 magyar város 73 SPAR üzletének több mint 8000 termékét viszi házhoz a Wolt: Már a heti nagybevásárlást is online intézik a magyarok
Bolti árakon intézi helyettünk a nagybevásárlást a SPAR 73 magyarországi…
Tovább olvasom >A SPAR a 2025-ös Fedettpályás Atlétikai Európa-bajnokság szponzora
Támogatja idén a SPAR lesz a 2025-ös Fedettpályás Atlétikai Európa-bajnokságot,…
Tovább olvasom >40 millió euróból bővíti ljubljanai raktárát a SPAR Slovenia
A SPAR Slovenia egy 2. 000 m²-es modern létesítménnyel bővíti…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Munch-ba olvad Románia legnagyobb ételmentő platformja, így már közel hatezer partnertől lehet ételt menteni
A cseh versenytárs felvásárlása után, Romániában is folytatja a stratégiáját…
Tovább olvasom >A Valentin-napi hulladék kétharmada nem újrahasznosítható
Az Európai Unióban egyetlen Valentin-napon több mint 100 000 tonna…
Tovább olvasom >95 millió forint segítség másfél hónap alatt a Tesco munkatársaitól és vásárlóitól a rászorulóknak
95 millió forinttal támogatja az ország legnagyobb adománygyűjtő csapata az…
Tovább olvasom >