Nem könnyű a sertés- és baromfihúst GMO-mentesíteni

A szarvasmarha-tenyésztésben a génmódosított (GMO) szója kiváltása viszonylag könnyen megoldható, a sertésnél és baromfinál viszont a nálunk jóval előrébb járó németeknek és osztrákoknak sem sikerült ezt elérni. Még évekig olyan húst kell tehát fogyasztanunk, amelyekben GMO-s importált alapanyag van, és ezt sokan potenciális veszélyforrásnak látják az emberi egészségre nézve. Hosszabb távon azonban szakértők szerint reális cél lehet, hogy a takarmányozásban kiváltsuk a génmódosított szóját, bár egyelőre hiányoznak az alternatív fehérjenövények. Most indul egy kormányzati fehérjeprogram, amelynek célja a jelenlegi helyzet javítása – olvasható az agrarszektor.hu-n.

A génmódosított szója kiváltása elvileg a szarvasmarha-tenyésztésben (illetve a tejtermelésben) a legegyszerűbb. A szarvasmarhák, ezen belül a tejelő tehenek fő táplálékbázisát ugyanis elsősorban a jó minőségű tömegtakarmányok (kukorica szilázs, lucerna szenázs stb.) jelentik – világította meg a helyzetet Kulik Zoltán, a takarmány-előállítással foglalkozó Vitafort Zrt. vezérigazgatója, aki a GMO-Mentes Magyarországért Egyesület létrehozásában is tevékenyen részt vett.

A szarvasmarháknál jelenleg használatos receptúrák csak 10–12 százaléknyi szóját tartalmaznak, a szükséges fehérje-kiegészítés ezáltal kisebb, mint a monogasztrikus állatok (baromfi, sertés) esetében, ahol 16–20 százalék szójafelhasználás van a takarmányban. Szarvasmarha esetében tehát a szója nagy része egyéb növényi fehérjeforrásokkal (napraforgó, repce) pótolható, de a fehérjeszükségletük kielégítésére részben „nem fehérje eredetű” nitrogénforrások (NPN anyagok – Non Protein Nitrogén), például a karbamid is felhasználhatók.

Elvileg a sertés és a baromfi esetében is lehetséges 100 százalékban kiváltani a GMO-szóját, bár a gyakorlatban ez nagyon komplex feladat. Ezt még azokban az országokban sem sikerült elérni (Németország, Ausztria), ahol a GMO-mentes takarmányozásra már Magyarországnál régebben törekszenek. A fehérjeszükséglet, és ezen belül is a fehérjék aminosav-összetétele a monogasztrikus állatok számára ugyanis érzékenyebb igény, mint a szarvasmarhák takarmányainak esetében.

Nem alkalmazhatók NPN anyagok sem, ellentétben a kérődzőkkel. Használhatók ugyanakkor egyéb növényi eredetű fehérjeforrások, (extrahált napraforgó, repce), illetve fel kellene újítani a korábbi gyakorlatban használt növényi fehérjeforrások (borsó, lóbab, csillagfürt stb.) termesztését, alkalmazását – emelte ki Kulik Zoltán.

Ami a kisebb állományokat illeti, juhok és kecskék esetében nem jellemző a magas szójahasználat. Az intenzíven tartott juhállományok takarmányaiban a fehérjeszükséglet nagyrészt egyéb növényi fehérjeforrásokkal (pl. lucernaliszt) biztosítható.

A teljes GMO-mentesség elérése a hazai állati takarmányozásban reális cél lehet, azonban ki kell hangsúlyozni, hogy nem egy-két éven belül – összegezte Kulik Zoltán. Hosszú évek átgondolt és nagyon tudatos munkájára van szükség, ahol figyelembe kell venni közgazdasági jellegű problémákat (termelési költségek), szociológiai problémákat (fogyasztói árérzékenység, általános életszínvonal) és piaci viszonyokat (kereslet a GMO-mentesen takarmányozott állati termékekre).

A napokban kapott megbízást új fehérjeprogram kidolgozására a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK), amelynek célja elsősorban a génmódosított importszója kiváltása lenne. Ez kétféle módon lehetséges: egyrészt GMO-mentes szóját használni a takarmányozásban, másrészt pedig a szóját egyéb fehérjeforrásokkal helyettesíteni.

Magyarországon a takarmányipari szójadara-felhasználás 550–600 ezer tonnára tehető, amely 680–750 ezer tonna szójababból állítható elő. Jelenleg a világ szójatermesztésének 90-95 százaléka génmódosított, és ennek meghatározó részét három ország adja: az Egyesült Államok, Brazília és Argentína. Így hiába tiltja a hazai szabályozás a génmódosított növények belföldi termesztésbe vonását, mégis több százezer tonna GMO-s állati takarmány özönlik az országba – mondta el az agrárszektor.hu-nak korábban adott interjújában Gyuricza Csaba, a NAIK főigazgatója is.

A felhasználási kényszer legfőképpen a hazai vetésszerkezet struktúrájából ered. A kukorica és a búza a teljes magyarországi vetésterület felét adja, több mint 2 millió hektárt. A napraforgó és a repce közel 800 ezer hektárt foglal el, és a maradékon osztozik a többi növény. Hiányoznak tehát a takarmányozás és az élelmiszer-előállítás szempontjából is rendkívül fontos fehérjenövények, amelyeknek a legnagyobb bázisa a világ többi országához hasonlóan a szója.

GMO-mentes szóját elvileg importból is be lehet szerezni. Ennek persze vannak korlátai, mert a világ szójatermésének több mint 80 százalékát adó három ország már nagyrészt csak GMO-szóját állít elő, bár Brazíliában még van GMO-mentes szójatermesztés. Ez viszont csak jelentős felárral szerezhető be, ami 30–100 USD/tonna között változik. Természetesen Magyarországon is van lehetőség szója termesztésére. Idén több mint 65 ezer hektáron vetettek GMO-mentes szóját, amelyből ősszel várhatóan 120–130 ezer tonna szójatermés lesz, ám ez a szükségleteinknek csupán a töredékét képes kielégíteni.

A hazai termelésnek vannak korlátai, mert a klimatikus viszonyok nem kedvezőek a szója számára, ezért a terméshozam jóval elmarad a legnagyobb termelőkhöz viszonyítva. Ráadásul a hazai GMO-mentes szója legnagyobb részét – az árkülönbözet miatt – a termelők a korábbi években eladták Ausztriába, Németországba. A legideálisabb esetben is csak a felét lesz képes megtermelni Magyarország a jelenlegi gyakorlat szerinti szójaszükségletének. Nincs elegendő és alkalmas termőterülete ahhoz, hogy önellátó legyen – mondta Kulik Zoltán. (agrarszektor.hu)