Nem használ többé aszpartamot a SPAR Austria saját márkás termékeiben
A SPAR Austria bejelentette, hogy a saját márkás tejtermékeiben megtiltotta az aszpartam használatát, és lassan teljesen kivonja a mesterséges édesítőszert a teljes márkaválasztékából.

Fotó: SPAR | (c) Johannes Brunnbauer
Jelenleg a SPAR Austria sajátmárkás termékeinek 99%-a aszpartammentes, a tej- és tejtermékportfólió pedig idén ősztől 100%-ban nélkülözi azt – közölte a kiskereskedő.
Egy 2023 szeptemberében végzett felmérés szerint az osztrák fogyasztók mintegy 80%-a „aggódik” amiatt, hogy a WHO a közelmúltban az aszpartamot „potenciálisan rákkeltőnek” minősítette.
– A SPAR-nál mi az elmúlt években előre láttuk, hogy az iparág el fogja kezdeni a túl sok cukor és a mesterséges édesítőszerek használatának mellőzését – nyilatkozta Markus Kaser, a SPAR Austria igazgatótanácsának tagja. – Különösen a SPAR saját márkás termékeinkkel szeretnénk, ha a fogyasztók a természetes ízre és az ételek valódi élvezetére tudnának összpontosítani.
– Az aszpartam elhagyása tűnt számunkra a következő logikus lépésnek. Mindent megteszünk azért, hogy az utolsó SPAR sajátmárkás termékekből is eltávolítsuk az aszpartamot.
Cukortartalom
A SPAR Austria felmérése szerint a válaszadók több mint kétötöde (41,2%) vásárláskor már a termékek cukortartalmát is figyelembe veszi, azaz ők többen vannak, mint akik zsír- (28,4%) és a kalóriatartalomra (24,5%) figyelnek. Tízből nyolc ember valamilyen mértékben a cukor alternatíváit is mérlegeli.
Mintegy 56% alkalmanként választja a mesterséges édesítőszereket tartalmazó termékeket, de közel 65%-uk kedvezőtlenül ítéli meg azokat. Emellett 54%-uk egészségkárosítónak tartja a mesterséges édesítőszereket a természetes cukoralternatívákkal és a hagyományos cukorral szemben.
Mesterséges édesítőszereket a vásárlók – többek között – azért fogyasztanak, mert azok jelen vannak a preferált termékekben (49,8%), segítségükkel csökkenthető a bevitt kalóriamennyiség (34,7%), segíthetik a fogyásra (15,1%), illetve a kevesebb édesség fogyasztására (12,3%) vonatkozó célkitűzések elérését.
Kapcsolódó cikkeink
MMSZ Green Club – kihelyezett ülés a Danone-nál: Fenntartható működés a gyakorlatban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Világszerte minden negyedik ember még mindig nem jut biztonságos ivóvízhez
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nem eszünk elég zöldséget és gyümölcsöt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fiatalok, éjszakai vásárlások, átlagosan két perc alatt 2000 forintos költések – így indult az Auchan GO, amely az Év automatizált üzlete lett
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Októbertől többet ér a nyugdíjas utalvány a PENNY-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Európai Nyúlhús Napok 2025. október 4-5-én
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >