Nem elég, hogy 70 százalékkal drágult a kenyér, még drágább lehet
Komoly gondot jelent a magyar sütőipari vállalkozásoknak is az elszálló rezsi – mutat rá a Pénzcentrum friss cikkében. És bár a Magyar Pékszövetségnek konkrét adatai, számításai még nincsenek, a nehéz helyzet miatt a vállalkozások 20-25 százaléka bajba kerülhet.

Nem fog megállni az árrobbanás ezen a ponton
További gond a nagyfokú munkaerőhiány is, illetve az is, hogy a rezsi és a bérköltségek mellett a fuvarozási díjak is egyre magasabbak. Ezek pedig mind olyan tényezők, amik az érintett vállalkozások önköltségét növelik. Az összes problémát figyelembe véve nem sok jóra számíthatnak a vásárlók: az elmúlt egy évben már így is 70 százalékkal nőt a félbarna-, és a fehér kenyér ára, az emelkedés üteme pedig még nem látszik lassulni.
Ahogy az már az év elején, az egyre jobban berobbanó árak kapcsán, illetve az orosz-ukrán háború kitörésekor várni lehetett: a gabona ára az egekbe szökött, ezért a liszt és az ebből készült élelmiszerek ára is valósággal kilőtt. És bár idehaza a búzafinomliszt (BL 55) ára hatósági befagyasztást kapott, más lisztfélék majdnem 100 százalékkal drágultak egy év leforgása alatt, de ugyanígy a kenyerek sem úszták meg az árvérengzést.
Mára pedig ott tartunk, hogy a KSH legfrissebb adatai szerint 2021 augusztusa és 2022 augusztusa között a félbarna kenyér átlagos fogyasztói ára 78,4, míg a fehér kenyéré 77,1 százalékkal emelkedett. Ez pedig azt is jelenti, hogy az egyes termékekért átlagosan most már 620, illetve 700 forintot kell fizetni kilogrammoként, miközben tavaly még 347-et és 398-at kellett.
Kapcsolódó cikkeink
Natur’A kenyércsalád
A Lantmännen Unibake legújabb márkája, a Natur’A kenyércsalád innovatív termékekkel…
Tovább olvasom >KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >Csökkent a legtöbb tejtermék ára áprilisban
Az AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon a nyerstej országos termelői…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újrahasználható termékdisplay használatával csökkenti a hulladékot Európa-szerte a dm
A dm drogérialánc több mint 2100 németországi üzletében, valamint más…
Tovább olvasom >Talajmegújító kísérleti mezőgazdasági programot indít a FrieslandCampina, a Lidl és a ReGeNL
A FrieslandCampina, a Lidl és a holland ReGeNL közösen indítanak…
Tovább olvasom >A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda
Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum…
Tovább olvasom >