Nem állítják vissza a vasárnapi boltzárat

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 08. 10. 11:38

Az, hogy a parlament őszi ülésszakában beterjesztik a kiskereskedelmi munkavégzésre vonatkozó szabályozást, nem azt jelenti, hogy visszaállítanák a vasárnapi boltzárat – közölte a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerdán.

polc2

Mivel teljesen vissza kellett vonni a korábbi szabályozást, a kiskereskedelemben dolgozók rosszul jártak, ezért jogilag rendezni szükséges a helyzetet, hogy kedvezőek legyenek számukra a feltételek.

Azt mondta: szabályozni kell egyebek mellett, hogy hány vasárnapon dolgozhassanak az emberek egy évben és mely napokon ne tartsanak nyitva a boltok. Az MSZP sem mond ellent annak, hogy ünnepnapokon, így például december 24-26-án vagy augusztus 20-án zárva legyenek – tette hozzá.

Megjegyezte: a szabályozás javításán túl ellenőrzést is be kell iktatni a rendszerbe, hogy „ne hozzuk a szükségesnél sokkal rosszabb helyzetbe” a kiskereskedelemben dolgozó 200-240 ezer embert. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink