Negyven tonna GMO-val szennyezett ukrán vetőmagot foglalt le a Nébih
A folyamatos ellenőrzéseknek és a szigorú élelmiszer-biztonsági szabályoknak köszönhetően Ukrajnából származó, GMO-val szennyezett, 40 tonna kukorica vetőmagot foglaltak le a Nébih szakemberei. A magyar élelmiszer-biztonságot és a magyar gazdák érdekeit továbbra is meg fogjuk védeni – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

(Fotó: AM)
A tárcavezető hangsúlyozta, a kormány célja továbbra is az, hogy csak kiváló minőségű és biztonságos élelmiszer kerüljön a magyar emberekhez. Éppen ezért végez rendszeres ellenőrzéseket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A Nébih januári vizsgálatán csaknem 40 ezer kilogramm Ukrajnából származó, GMO-val szennyezett kukorica vetőmag akadt fent. A forgalmazó céggel szemben, a Nébih megindította az eljárást, és a jogszabályoknak megfelelően intézkedik a megsemmisítésről is – tette hozzá a miniszter. Nagy István kiemelte, a magyar élelmiszerek a szigorú szabályozásnak és a rendszeres ellenőrzéseknek köszönhetően a világon a legbiztonságosabbak közé tartoznak, az agrártárca pedig mindent megtesz azért, hogy ez így is maradjon. A magyar családok asztalaira ugyanis csak jó minőségű és biztonságos termékek kerülhetnek. Kifejtette, határozottan kiállunk amellett, hogy a harmadik országból importált mezőgazdasági termékeknek is ugyanazoknak az előírásoknak kelljen megfelelniük, mint az unióban előállított élelmiszereknek.
A tárcavezető arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarország egészen addig fenntartja az Ukrajnából érkező mezőgazdasági termékek nemzeti importtilalmát, amíg nem születik azzal egyenértékű nemzetközi megoldás.
A korlátozás a vetőmagot nem érinti és a tranzitszállítmányok továbbra is engedélyezettek, azonban azokat az illetékes hatóságok az eddigi gyakorlatnak megfelelően zárral látják el a határon, nyomon követik őket, és az ország egész területén ellenőrzik az érintett termékek útját.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Szép, de veszélyes: miért ne hozzunk növényt a nyaralásból?
Súlyos veszélyt jelent Magyarország növényvilágára a Xylella fastidiosa baktérium, ami…
Tovább olvasom >Négy növényvédő szer kapott szükséghelyzeti engedélyt a sáskák elleni védekezéshez
Magyarországon az elmúlt években a szélsőségesen meleg és száraz nyári…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: országszerte mérséklődött az aszály, nagy területen meg is szűnt
A hét első felében hullott csapadék nyomán az aszály országszerte…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar
Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán,…
Tovább olvasom >A Lidl a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítványt támogatja
A Lidl Magyarország immár hat éve segíti a Heim Pál…
Tovább olvasom >Helyi gyártókkal lépne az uniós piacra a Temu
Egyre nagyobb hullámokat vet a Temu térnyerése Európában – most…
Tovább olvasom >