Gazdasági és műszaki hallgatók nevezését várják innovációs versenye
2018-ban is folytatódik a Brandstorm, a L’Oréal üzleti és innovációs versenye, amely 2017-ben 25.000 résztvevőt vonzott a világ 60 országából, 26 éves története során pedig a világ egyik legnagyobb hallgatói versenyévé nőtte ki magát.
A Brandstorm kreatív és vállalkozó szellemű fiatalok versenye, mely egyedülálló lehetőséget kínál, hiszen valós projekten kell dolgozniuk az egyetemen tanultak alkalmazásával, valamint a L’Oréal által elérhetővé tett, több mint 70 e-learning anyag segítségével. A feladatuk önálló projektterv készítése, amelyet a zsűrinek fognak prezentálni.
2017 óta a két kategóriában is várják a jelentkezőket; a Brand a gazdasági irányultságúaknak, a Tech pedig mérnököknek és műszaki érdeklődésűeknek szól. Egy további CSR díjat is kiosztanak annak a csapatnak, amelyik a legfenntarthatóbb innovációval áll elő.
A versenyre 3 fős csapatokban jelentkezhetnek felsőoktatásban tanuló hallgatók, akiknek felkészülésük során a L’Oréal vezetői is segítséget nyújtanak majd. Az idei év témája „Tervezd meg a jövő szalon élményét”, amelyhez a zsűri innovatív, intelligens és digitális üzleti megoldásokat vár.
A verseny célja egyben a tehetséges fiatalok felfedezése is, hiszen a vállalat nemzetközi szinten évente 150-200 diákot vesz fel a Brandstormnak köszönhetően.
A Brandstormra március 7-ig lehet jelentkezni, a regionális döntő április 10-én Pozsonyban, a döntő pedig május 17-én Párizsban lesz, ahol a csapatokat három kategóriában (Brand, Tech, CSR) díjazzák, kategóriánként 10.000 eurós nyereménnyel.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Jason Momoával mutatkozott be Magyarországon a Meili Vodka
Az elmúlt két év egyik legtöbb díjat elnyerő vodkája (2…
Tovább olvasom >8,5 millió pékáru fogyott egy év alatt: helyi pékségek, kézműves ízek, tudatos választások a Kifli.hu-nál
Az elmúlt 12 hónapban a vásárlók több mint 8,5 millió…
Tovább olvasom >Amikor a HÉV túl zsúfolt: taxival ment haza a nyugdíjból élő influenszer
Egy hét alatt külföldi divatesemény, fesztiválmunka és váratlan hétköznapi kiadások…
Tovább olvasom >