Nébih: hiány van ökovetőmagból
Hiány van hazai szaporítású ökovetőmagból, ezért a vetőmag-szaporítóknak érdemes regisztrálniuk termékeiket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) adatbázisában – hívta fel a figyelmet a hivatal csütörtöki közleményében.
Öko (bio) növénytermesztés során alapelv, hogy ökotermesztésben előállított, minősített vetőmagot használjanak a gazdák, mivel azonban kevés az ilyen vetőmag a piacon, ezért a szabályozás engedélyezi a csávázatlan (kezeletlen) hagyományos minősített vetőmag felhasználását is, amihez az öko tanúsító szervezet engedélye szükséges – emlékeztet a Nébih. A Magyarországon elérhető ökovetőmagokról a hivatal – önkéntes bevalláson alapuló – adatbázist vezet a honlapján.
Tavaly több mint 2700 engedélyt adtak ki a tanúsítók csávázatlan vetőmag használatára, amiből látszik, hogy bőven lenne még igény a hazai ökovetőmagra. A lehetőségek és igények összekapcsolására hozták létre a Nébih által vezetett adatbázist, amelybe a vetőmag-szaporítók ingyenesen regisztrálhatnak, a biogazdálkodók pedig könnyen megtalálhatják, milyen ökovetőmag érhető el hivatalosan a piacon. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >Elkészült az EU Riasztási és Együttműködési Hálózatának 2024-es összefoglalója
Az Európai Unió Riasztási és Együttműködési Hálózata (ACN) 2024-ben 9400-nál…
Tovább olvasom >Közel másfélszeresére nőtt a teljes tejpor értékesítési ára a nemzetközi piacon
A nyerstej termelői ára nemzeti valutában kifejezve 2025 áprilisában az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Ausztriában 3,0 százalékra mérséklődött az infláció májusban
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme az előzetes becsléssel…
Tovább olvasom >