Nébih: fokozottan vizsgálják a kajszi- és málnapálinkákat
A következő hetekben kiemelten ellenőrzi a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a pálinka alapanyagként felhasznált barack és málna származását, az akció célja, hogy a pálinka – mint az egyik leghíresebb hungarikum – az előírásoknak megfelelően kizárólag Magyarországon termett gyümölcsből készüljön – közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
Az ellenőrzéseknél a pálinka-előállítóknak igazolniuk kell a felhasznált gyümölcs magyarországi termőhelyét, faját, fajtáját. A nyomonkövetés szempontjából fontos, hogy az üzembe érkezett gyümölcs mennyiségi és minőségi átvételét bizonyító dokumentumok mellett számlával, felvásárlójeggyel vagy saját termelésnél az adott területre vonatkozó tulajdoni lappal, bérleti szerződéssel kell rendelkezniük, amely iratoknak nem csupán a meglétét, de a megfelelőségét is vizsgálják a szakemberek. Az ellenőrzés kiegészül a pálinkák alkoholeredetének legkorszerűbb laboratóriumi stabil izotóp vizsgálatával is, amellyel kiszűrhető a nem engedélyezett alkoholeredet és annak mértéke.
A közlemény szerint Magyarországon a legtöbb pálinka barackból készül, illetve ez fogy a legnagyobb mennyiségben. A hazai baracktermés mintegy 70 százalékát az ipar használja fel. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképe szerint azonban a tavaszi lehűlés és fagyok miatt idén a kajszitermés 70-95 százalékos kiesése várható.
A klímaváltozás hatásai Magyarországon nemcsak a fajtagazdag barack-, hanem a málnatermő területeket is sújtják. Szakértők szerint az egyre gyakoribb aszályos időszakok és a június-júliusi hőség miatt az optimális hektáronkénti 10-12 tonna hozam helyett, csak 2-4 tonna málna terem, így az idei termés 1000 tonna alatt várható.
A feldolgozópiacon jelentkező gyümölcshiány ismeretében döntött a Nébih az ellenőrzésről, amely ugyan elsősorban a kockázatelemzéssel kiválasztott előállítókat érinti, de szúrópróbaszerű ellenőrzésekre a forgalmazók, valamint a kereskedelmi és vendéglátóipari egységek is számíthatnak. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Fogyasztóvédelem új alapokon
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) 2025. január 1-jén…
Tovább olvasom >Szántóföldi szenázsról és zöldtakarmányról szóló bemutató zajlott Tordason
2025 áprilisában a Nébih Szenázs és Zöldtakarmány bemutatót rendezett Tordason.…
Tovább olvasom >A Nébih a napraforgó gazdaságilag legfontosabb kórokozóiról nyújtott áttekintést
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) május elején kórtani bemutatót tartott…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >