NAV: csaknem kéttonnányi lejárt szavatosságú sajtot találtak a pénzügyőrök egy kisteherautóban
Csaknem kéttonnányi ismeretlen eredetű, lejárt szavatosságú sajtot találtak a pénzügyőrök egy kisteherautóban, amelyet az M3-as autópályán ellenőriztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
A közlemény szerint a jármű átvizsgálásakor az élelmiszer-szállításra alkalmatlan kialakítású platón 1930 kilogrammnyi, több mint egy éve lejárt szavatosságú sajttömbök voltak.
A címkék alapján holland eredetűnek voltak feltüntetve, azonban a sofőr és útitársa semmilyen okmányt nem tudott bemutatni, amely ezt igazolta volna, és azt mondták, hogy megsemmisíteni viszik az élelmiszert.
Mint írták, a két férfi viselkedése felkeltette a gyanút, hogy a szállítmányt értékesítésre szánják, ezért a pénzügyőrök a jármű kísérése mellett döntöttek.
A sofőr a szeméttelep előtti lehajtónál nem kanyarodott be a lerakathoz. A járőrök ekkor ismét megállították a járművet és értesítették a kormányhivatal munkatársait.
A szakemberek megállapították, hogy az ismeretlen eredetű, lejárt élelmiszer fogyasztásra alkalmatlan, ezért azonnali hatállyal lefoglalták a termékeket és elrendelték a megsemmisítésüket – áll a közleményben.
Kapcsolódó cikkeink
Bezárja répcelaki ömlesztettsajt-gyártó üzemét a Savencia
Átszervezi magyarországi működését a Savencia Fromage & Dairy Hungary Zrt.…
Tovább olvasom >NAV: júliustól hatályba lép a foglalkoztatási jogviszonyt tisztázó eljárás
Július elsejétől bővül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) gazdaságfehérítő…
Tovább olvasom >Az útipoggyásszal kapcsolatos tudnivalókat tett közzé a NAV
Összeállítást tett közzé honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)…
Tovább olvasom >További cikkeink
Vezetőváltás a Fornettinél: Szabó Nándor az új ügyvezető igazgató
2025. július 1-jétől Szabó Nándor tölti be a Fornetti ügyvezető…
Tovább olvasom >Szárazság, technológiai verseny és összefogás: beindult a hazai dinnyeszezon
Komoly kihívások közepette indul a 2025-ös magyar dinnyeszezon: a csapadékhiány,…
Tovább olvasom >Változás a Zwack vezetésében: Belovai Csaba a Zwack Unicum Nyrt. új vezérigazgatója
A Zwack Unicum Nyrt. tulajdonosi döntése értelmében 2025. július 1-től…
Tovább olvasom >