Natura 2000 fogadó- és látogatóközpont épül Őriszentpéteren

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 01. 19. 10:55

Natura 2000 fogadó- és látogatóközpont is épül Őriszentpéteren abból a 734 millió forintos támogatásból, amelyet az Új Széchenyi Terv 2020 – Környezet és Energiahatékonysági Operatív Programjának keretében nyert el az Őrségi Nemzeti Park – közölte az MTI-vel csütörtökön a nemzeti park igazgatósága.

natura2000
Németh Csaba osztályvezető arról tájékoztatott: az idén januárban elinduló és a tervek szerint 2018 nyaráig megvalósuló projekt a nemzeti park területén lévő Natura 2000 terület értékeinek bemutatását célozza.
Hozzáfűzte: a projekt célja, hogy mind a terület lakossága, mind az oda látogatók megfelelő ismereteket kapjanak a terület kijelölésének indokairól, természeti értékeiről, a kijelölés alapjául szolgáló fajokról és élőhelyükről, azok további védelméről, valamint a közös munkát támogató pénzügyi lehetőségekről.
Közölte, hogy a fejlesztés részeként interaktív ismeretterjesztő eszközöket telepítenek a Vas megyében fekvő Natura 2000 területekhez közeli településeken, művelődési házakban, a művelődési házak és egyéb közösségi szolgáltató terekre alapozva információs pontok hálózatát hozzák létre, ahol fotó- és rajzpályázatokat, természetismereti vetélkedőket is szerveznek.
Hozzátette: az igazgatóság a 2018 nyaráig megvalósuló projekt segítségével azt szeretné tudatosítani, hogy a térség életminősége alapvetően függ a lakókörnyezetben található védett és Natura 2000 területek állapotától. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink