NAK: vetőmagadományt kaptak a kárpátaljai magyar gazdák
Magyarországi termelők és agrárcégek adományából 500 zsák vetőmagot kaptak a kárpátaljai magyar gazdák – közölte az MTI-vel szerdán a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

(Fotó: Pixabay)
Az adomány Veszprém vármegyei gazdabálon összegyűlt 80 zsák vetőmagból, valamint a martonvásári Marton Genetics cégcsoport 420 zsáknyi felajánlásából állt össze. A szállítmányt Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke és Győrffy Balázs, a NAK elnöke adta át a Kárpátaljai Református Egyház, illetve a Kárpátaljai Fiatal Magyar Vállalkozók Szövetsége képviselőinek Beregszászon. A terményből készülő élelmiszert a háború miatt egyedül maradt rászorulók, gyermek- és idősotthonok lakói kapják majd – írták.
Nemcsak vetőmag, élelmiszer is érkezett
A közlemény szerint Kárpátaljára korábban is érkeztek szállítmányok Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program keretében, de a háború kezdete óta még több adomány érkezik az anyaországból és külhonból. A több tonna liszt, tartós húsáru, gombakonzerv, alma, vöröshagyma, számítástechnikai eszköz rászoruló családokhoz és helyi szervezetekhez került, míg a gazdák vetőburgonyát, vetőmagokat, búzát, árpát, zabot és műtrágyát kaptak. A sok ezer magyarországi, délvidéki, felvidéki, erdélyi magyar gazda évről évre csendben mutat példát nagylelkűségből, emberségből, segítve a rászoruló határon inneni és túli magyar családoknak – hangsúlyozta a NAK.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Már csak négy hétig nyújthatók be az egységes kérelmek
2025 május 14-ig 82 432 kérelmet adtak be a gazdálkodók, ennek…
Tovább olvasom >Már csak négy hétig nyújthatók be az egységes kérelmek
2025 május 14-ig 82 432 kérelmet adtak be a gazdálkodók, ennek…
Tovább olvasom >250 forintos kuponok közel 200 Tescóban = több millió forintnyi kapaszkodó 3600 gyermeknek
Egy bántalmazó kapcsolatban nevelkedett háromgyermekes család életének újrakezdését is támogathatják…
Tovább olvasom >További cikkeink
Visit Hungary: még jelentkezhetnek a települések az ország egyik legnépszerűbb környezetszépítő versenyére
Május 30-ig még nevezhetnek a települések Magyarország egyik legsikeresebb és…
Tovább olvasom >„Falatnyi történetek: Mesék maradék nélkül” – meseíró pályázatot hirdetett a Nébih
Első alkalommal hirdette meg országos meseíró pályázatát a Nemzeti Élelmiszerlánc-…
Tovább olvasom >Az új pápa megválasztása fellendítette Róma idegenforgalmát
XIV. Leó pápát ábrázoló ajándéktárgyak tömege lepte el a Vatikán…
Tovább olvasom >