NAK: Meg kell őrizni a hazai termékek arányát a boltokban
Széles körű szakmai egyeztetést kezdeményezett a hazánkban működő élelmiszer-kiskereskedelmi szereplőkkel a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A találkozó célja az volt, hogy a jelentős gazdasági haszonnal kecsegtető olcsó import ellenére se csökkenjen a magyar termékek aránya a hazai üzletláncok kínálatában.

(Fotó: Pixabay)
A hazai termékek szerepéről és élelmiszer-kiskereskedelmen belül elfoglalt helyükről egyeztetett a hazai üzletláncok képviselőivel a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) augusztus 8-án. A találkozón többek közt a Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége (FÉSZ), az Agrárminisztérium, tanácskozási joggal a Gazdasági Versenyhivatal, valamint az Országos Kereskedelmi Szövetség és a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség is részt vett.
A megbeszélés résztvevői áttekintették a hazai élelmiszer-kiskereskedelem szempontjából fontos piaci, illetve szabályozási változásokat, az ágazatot érintő kihívásokat
A felek egyetértettek abban, hogy a kereskedők – megértve annak szociális intézkedés jellegét – az élelmiszer-árstop időszaka alatt jelentős árengedményt közvetítettek a magyar vásárlók felé. Ugyanakkor – mint azt a termelőket, élelmiszer-előállítókat, kereskedőket képviselő szervezetek korábban is jelezték – az árstop a kiskereskedelemben kedvezőtlen folyamatokat indított el, illetve erősített fel az élelmiszerláncban, kivezetése szükségszerűvé vált, amit üdvözölnek. Az árstop mellett a mostani megbeszélésen szó esett a kötelező bolti akciózás eddigi tapasztalatairól és az online árfigyelő rendszer működéséről is. Győrffy Balázs, a NAK elnöke arra hívta fel a jelenlévő üzletláncok (Metro, Tesco, Auchan, Spar, Lidl, Aldi, Penny, COOP, Reál) képviselőinek figyelmét, hogy bár az élelmiszer-infláció visszaszorítása érdekében hozott kormányzati intézkedések kapcsán ismét előtérbe kerültek a rövid távú gazdasági előnnyel kecsegtető olcsó import áruk, azonban a hazai vállalkozások működésének fenntartása érdekében továbbra is kiemelten fontos a hazai termékek arányának fenntartása és növelése a kiskereskedelemben. – A magyar élelmiszergazdaság nevében arra kérjük a kiskereskedelmi láncokat, hogy lehetőségeik szerint maximálisan segítsék a magyar élelmiszerek forgalmának, a magyar termékek polci arányának növekedését – mutatott rá a NAK elnöke. Kiemelte: a kamara és a szakmai szervezetek is készek segítséget nyújtani a kiskereskedelem szereplőinek a magyar termékek előtérbe helyezése kapcsán.
Éder Tamás, a FÉSZ elnöke emlékeztetett arra, hogy hazánk uniós csatlakozását követően folyamatosan csökkent a magyar termékek aránya a kiskereskedelmi láncok kínálatában
Mindezt nemcsak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal által végzett polctükör-felmérés jelezte, hanem az is, hogy az élelmiszer-kiskereskedelmi forgalom növekedésétől másfél évtizeden keresztül érdemben elmaradt a magyar élelmiszeripari szereplők belföldi értékesítésének növekedése. Bár 2018-tól kezdődően – az élelmiszeripar és a kiskereskedők közötti együttműködésnek köszönhetően – néhány évig megfordult ez a folyamat és erősödött a hazai termékek aránya a forgalomban, idén azonban ismét romlik a helyzet. Mindez a magyar élelmiszeripar idei teljesítményében is megmutatkozik: az első negyedévben tapasztalt 13 százalékos visszaesést követően áprilisban 20 százalékkal, májusban pedig 17 százalékkal csökkent az ágazat kibocsátása. Eközben a feldolgozók növekvő termelési költségek mellett kell tevékenykedjenek.
A hazai termelés fenntartása érdekében az elmúlt években több üzletlánc tett vállalást a magyar termékek arányának növelésére, akár egy-egy termékkategórián belül is
Ezt a hazai élelmiszeripar szereplői nagyra értékeltek. A kamara reményei szerint a hazai kiskereskedők a jövőben is partnerek lesznek a magyar termékek piacra juttatásában, az élelmiszeripari termelés fenntartásának támogatásában. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a hazai termelésnek és feldolgozóiparnak rövid távon javítania kell a hatékonyságán, mert csak úgy maradhatnak hosszú távon meghatározó szereplői a hazai élelmiszerellátási láncnak.
NAK
Kapcsolódó cikkeink
Kiszámíthatatlan szezont hozott 2025 a csonthéjas gyümölcsök piacán
Ellentétes tendenciák jellemzik a 2025-ös csonthéjas gyümölcsszezont világszerte: miközben egyes…
Tovább olvasom >A termelői piacok nemcsak kiváló minőségű élelmiszert, élményt is kínálnak a vásárlóknak
Több, mint 300 helyi termelői piac működik hazánkban, ahol a…
Tovább olvasom >Két rovarölő szer kapott szükséghelyzeti engedélyt amerikai szőlőkabóca ellen
Szükséghelyzeti engedélyt adott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a NeemAzal-TS…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csődvédelem alá került a Pepco német leányvállalata
A diszkontlánc német egysége fizetésképtelenséget jelentett be, miközben a Pepco-csoport…
Tovább olvasom >Kék bolygó: az élelmiszerhulladékot már rövid távon is hasznosítani kellene biogázként vagy takarmány alapanyagként
Az élelmiszerhulladékot már rövid távon hasznosítani kellene biogázként vagy takarmány…
Tovább olvasom >Túl sok az ipari kémia a tányéron: az ultrafeldolgozott élelmiszerek terjedése már az uniós szabályozók figyelmét is felkeltette
Az ultrafeldolgozott élelmiszerek (UPF – ultra-processed foods) aránya drasztikusan megnőtt…
Tovább olvasom >