Nagyszalontai és kovásznai élményfürdő felépítését finanszírozza a román kormány

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 10. 14. 10:30

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kezdeményezésére nagyszalontai és kovásznai élményfürdő felépítésének finanszírozásáról döntött csütörtöki ülésén a román kormány – jelentette be Cseke Attila fejlesztési miniszter, akit az RMDSZ idézett honlapján.

 

Nagyszalontán és Kovásznán épülhet élményfürdő az RMDSZ kezdeményezésére

A Nagyszalontára tervezett, több mint tízezer négyzetméteres Toldi Aquaparkban termálvizes fedett és szabadtéri medencéket, csúszdákat, masszázsszobákat, sókamrát, és egy éttermet is terveznek.

Az épületegyüttes díszítő elemeit Arany János Toldi-trilógiája ihlette. A főépület külső részén stilizált nádast alakítanak ki, utalva Toldi farkasokkal vívott küzdelmének a helyszínére, és Nagyszalonta egykori mocsaras környezetére. A beruházást 118,05 millió lejjel (8,5 milliárd forint) támogatja a kormány.

„Nagyszalontának értékes kincse a termálvíz, ezt aknázza ki a beruházás. A sportkomplexumban a család minden tagja megtalálja a helyét, a kicsik számára csúszdás fürdőzési helyet építünk, a felnőttek termálfürdőben, sókamarában kapcsolódhatnak ki, és ápolhatják az egészségüket” – idézte a közlemény a fejlesztési minisztert.

A székelyföldi Kovásznán a helyi ásványvízkincs értékesítésére épül új gyógyfürdő és élményfürdő a román kormány támogatásával. A tervezett létesítményben mofettákat, szabadtéri és fedett medencéket alakítanak ki, és vizes csúszdarendszert és sportpályákat is telepítenek. A létesítmény felépítését 64 millió lejjel (4,6 milliárd forint) támogatja a kormány.

„Az élményfürdő megépítésével a helyiek merész álma teljesül. A gyógyfürdőben a család minden tagja számára lesz alkalmas hely a szabadidő kellemes eltöltésére, a feltöltődésre” – idézte a közlemény Cseke Attila minisztert.

A csütörtökön elfogadott kormányhatározatoknak megfelelően mind a nagyszalontai mind pedig a kovásznai önkormányzat elindíthatja a közbeszerzési folyamatot a kivitelező kiválasztására.  (Gazda Árpád, MTI)

Kapcsolódó cikkeink