Nagyszalontai és kovásznai élményfürdő felépítését finanszírozza a román kormány
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kezdeményezésére nagyszalontai és kovásznai élményfürdő felépítésének finanszírozásáról döntött csütörtöki ülésén a román kormány – jelentette be Cseke Attila fejlesztési miniszter, akit az RMDSZ idézett honlapján.

Nagyszalontán és Kovásznán épülhet élményfürdő az RMDSZ kezdeményezésére
A Nagyszalontára tervezett, több mint tízezer négyzetméteres Toldi Aquaparkban termálvizes fedett és szabadtéri medencéket, csúszdákat, masszázsszobákat, sókamrát, és egy éttermet is terveznek.
Az épületegyüttes díszítő elemeit Arany János Toldi-trilógiája ihlette. A főépület külső részén stilizált nádast alakítanak ki, utalva Toldi farkasokkal vívott küzdelmének a helyszínére, és Nagyszalonta egykori mocsaras környezetére. A beruházást 118,05 millió lejjel (8,5 milliárd forint) támogatja a kormány.
„Nagyszalontának értékes kincse a termálvíz, ezt aknázza ki a beruházás. A sportkomplexumban a család minden tagja megtalálja a helyét, a kicsik számára csúszdás fürdőzési helyet építünk, a felnőttek termálfürdőben, sókamarában kapcsolódhatnak ki, és ápolhatják az egészségüket” – idézte a közlemény a fejlesztési minisztert.
A székelyföldi Kovásznán a helyi ásványvízkincs értékesítésére épül új gyógyfürdő és élményfürdő a román kormány támogatásával. A tervezett létesítményben mofettákat, szabadtéri és fedett medencéket alakítanak ki, és vizes csúszdarendszert és sportpályákat is telepítenek. A létesítmény felépítését 64 millió lejjel (4,6 milliárd forint) támogatja a kormány.
„Az élményfürdő megépítésével a helyiek merész álma teljesül. A gyógyfürdőben a család minden tagja számára lesz alkalmas hely a szabadidő kellemes eltöltésére, a feltöltődésre” – idézte a közlemény Cseke Attila minisztert.
A csütörtökön elfogadott kormányhatározatoknak megfelelően mind a nagyszalontai mind pedig a kovásznai önkormányzat elindíthatja a közbeszerzési folyamatot a kivitelező kiválasztására. (Gazda Árpád, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Kutatás: Óriási a szakadék a turisták környezettudatossága és valós utazási szokásai között
Bár egyre több turista vallja magát környezettudatosnak, utazási szokásaikban ez…
Tovább olvasom >Visit Hungary Zrt.: a magyar turizmus számára jó hír az újrainduló Budapest-Philadelphia repülőjárat
Hat év után indul újra közvetlen repülőjárat Budapest és Philadelphia…
Tovább olvasom >Országos sztrájk béníthatja a Ryanair spanyolországi járatait
Augusztus 15-től akár év végéig is tarthat az a munkabeszüntetés,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Kutatás: Óriási a szakadék a turisták környezettudatossága és valós utazási szokásai között
Bár egyre több turista vallja magát környezettudatosnak, utazási szokásaikban ez…
Tovább olvasom >Csak egyszerű alapanyagokból! Vágod? – A nap videója
Főleg tofu és uborka. De ahogy tálalják… Persze késkezelésből azért…
Tovább olvasom >Mit rejt a fehérneműd? – A nap képe
A divattervező Calvin Klein provokatív reklámkampányokat használt arra, hogy párbeszédet…
Tovább olvasom >