Nagyságrendileg többet költünk mobilozásra a pandémia miatt, de feleslegesen

Szerző: Trademagazin Dátum: 2021. 10. 28. 10:55

A járvány az életünkkel együtt a költéseinket is újraírta: az élelmiszerek, a közműszolgáltatások és az egészségügyi termékek a nyertesek, a ruházat, a szeszes italok és az utazás a vesztesek között.

Nagyjából minden tizedik magyar költ jelentősen nagyobb összeget mobiltelefonhasználatára a pandémia következményeként– derült ki a tarifacsomagok részrehajlásmentes összehasonlításával foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából. Nem ez az egyetlen eleme a fogyasztói kosárnak, amelynél megugrottak a kiadásaink: élelmiszerekre, közüzemi szolgáltatásokra és az egészségünkre is többet fordítunk az úgynevezett „új normálisban”. A jelentős részben virtuálissá vált életünkhöz nagyobb adatkeretre, több hívás- és üzenetlehetőségre van szükség, ezért a mobilelőfizetők 10 százaléka korlátlan mobilcsomagra is váltott. A BillKiller szakértői ugyanakkor rámutatnak: ha a valós igényeinkhez igazítjuk a tarifacsomagunkat, elkerülhetőek a felesleges kiadások

(…)

„Megváltozott a fogyasztói gondolkodás, hiszen sokat „okosodott” a fogyasztó, mert rákényszerült. Már nem csak érzéseire hallgat, hanem összehasonlít, végiggondolja igényeit, következetesen érvényesíteni akarja érdekeit is” – mutat rá a pandémia egyik lehetséges pozitív hatására dr. Törőcsik Mária fogyasztói magatartás-kutató, a Pécsi Tudományegyetem tanára. Hozzátette: jelenleg sokan kényelmi okokból nem tudatosak, de a pandémia olyan mértékben alakította át az életünket, az igényeinket, hogy ha valamikor, most igazán megérheti nyomon követni ezeket változásokat és az azokkal járó költéseket.

„A kutatási adatainkból az látszik, hogy a fogyasztók lényegében ki vannak szolgáltatva a mobilcsomagról való döntéskor, nem áll a rendelkezésükre a felelős és tudatos döntéshez szükséges minden információ egyszerűen hozzáférhető formában, ezért a többség tehetetlenségében, illetve kényelmi szempontok miatt inkább sok tízezer forinttal fizet többet a szolgáltatóknak, mint kellene”

– összegezte Sallai Ákos, a BillKiller társalapítója

Kapcsolódó cikkeink