Nagy károkat okozott az aszály a tógazdasági haltermelésben is

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 08. 10. 13:15
A száraz, aszályos időjárás egyre nagyobb károkat okoz a hazai tógazdasági haltermelésben is. A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar szakembere szerint a problémára részben megoldást jelenthet a ritkító halászat, ha az állomány egy részét már a tenyészszezon közben lehalásszák.

Az oxigénhiányos, felmelegedő tavakban a halak csak vegetálnak

„A magyar haltermelők már évek óta küzdenek a szárazság-okozta vízhiánnyal. Ez a folyamat eddig elsősorban a dunántúli területeket érintette, idén azonban már térségünkben, a Tiszántúlon is egyre nagyobb gondot jelent a tógazdaságoknak”

– mondta a hirek.unideb.hu­­­­­-nak Fehér Milán, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Halbiológiai Laboratóriumának vezetője.

A dunántúli völgyzárógátas halastavakkal szemben a Tiszántúlra elsősorban a körtöltéses tórendszerek a jellemzők. A völgyzárógátas rendszerben a tavakat külső vízfolyás látja el vízzel, míg a körtöltéses tógazdaságok esetében mesterséges csatornákon keresztül jut el a vízutánpótlás a halastavakba.

„A vízszabályozás a körtöltéses rendszerben az egyszerűbb, így a vízellátás sokkal kiegyenlítettebb.  A Kőrösök és a Tisza vízállása azonban most rekord alacsony, nehezen tudják ellátni a tógazdaságokat. A haltenyésztők ilyen időjárási körülmények között vagy az extenzív tenyésztést helyezik előtérbe, tehát ritkább népesítéssel, kevesebb halat helyeznek ki és a meglévő vízkészletekkel gazdálkodnak, vagy intenzívebb technológiákat vezetnek be és a halak tápos etetésével, a víz levegőztetésével és a tavak vizének keringtetésével próbálják a tenyésztés ütemét tartani”

– sorolta a szakember.

A cikk az Unideb oldalon folytatódik… 

 

Kapcsolódó cikkeink