Nagy István: az agráriumnak több kihívással is szembe kell néznie

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 09. 07. 11:12

Az agráriumnak ma több kihívásra is választ kell adnia, egyebek mellett a globális éghajlatváltozás következményeire, a hatékony élelmiszertermelés feltételeinek megteremtésére, illetve a természeti erőforrások és a véges termőterületek fenntartható használatára – mondta az agrárminiszter Gödöllőn kedden a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) évnyitó ünnepségén.

 

Számos kihívással kell megküzdenie az agráriumnak

Nagy István aki egyben a MATE alapítványi kuratóriumának tagja arról beszélt, hogy a most kezdő generáció feladata lesz a fenntartható tájgazdálkodás elősegítése, a munkaerő biztosítása az ágazat minden szintjén. Hozzátette, hogy a kihívások mellett olyan társadalmi elvárásoknak is meg kell felelniük, mint az állatjóléti, az állatvédelmi vagy a fogyasztói igények változása. Mindez ágazatokon átívelően olyan eszköztárat igényel, amelynek eredménye az erőforrásokkal fenntartható gazdálkodás; a MATE-nak pedig ez a küldetése – fűzte hozzá a miniszter.

Az agrárminiszter egy új korszak nyitányának nevezte a nagy múltú kutatóintézetek csatlakozását a MATE rendszeréhez, amely szavai szerint Közép-Európa legnagyobb agrárkutatási és felsőoktatási intézményét hozta létre.

Gyuricza Csaba rektor ünnepi beszédében arról beszélt, hogy a MATE megalakítása után, az idén már 24 százalékkal több hallgató kezdheti meg felsőfokú tanulmányait; tavaly 2616, míg az idén 3244 hallgató kezdett az agrár-felsőoktatásban. Hozzátette, a pótfelvételi eredményével, a külföldi hallgatókkal és a doktori képzésben részt vevő diákokkal együtt több mint 4000-rel bővült a hallgatói létszám. „Egyetemünk garantálja, hogy hallgatóink a 21. századnak megfelelő, versenyképes tudással, gyakorlati ismeretekkel és nemzetközi tapasztalatokkal felvértezve helyezkedhetnek el a munkaerőpiacon” – fűzte hozzá a rektor.

Csányi Sándor az OTP Bank Rt. elnök-vezérigazgatója és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány Kuratóriumának elnöke azt hangsúlyozta, hogy a jövő élelmiszerét olyan országoknak kell megtermelniük, amelyek a magyarországival hasonló adottságokkal rendelkeznek: ahol van megfelelő föld, van elegendő víz. Hozzátette, hogy a mostani járvány rámutatott arra, ha nagyon nagy baj van, akkor minden állam a saját lakosságának ellátását tartja szem előtt. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink