Nagy István: a térségbeli szövetségesek is elfogadhatatlannak tartják az uniós agrárforrások csökkentését
A visegrádi négyek, illetve Bulgária, Horvátország, Románia és Szlovénia, valamint a balti országok is egyetértettek abban, hogy elfogadhatatlan a közös agrárpolitikára (kap) fordítható uniós források Európai Bizottság (EB) által javasolt csökkentése a 2020 utáni időszakra – mondta Nagy István agrárminiszter Bábolnán, a magyar V4-elnökség záró agrárminiszteri találkozóján.
Az Agrárminisztérium keddi közleménye szerint a tárcavezető elmondta, hogy a megjelent jogszabályi javaslatok lényegesen több terhet rónának a gazdákra. Hangsúlyozta, hogy nem lehet többet kérni a gazdáktól úgy, hogy közben a bizottság drasztikus mértékben csökkenteni akarja a támogatásokat. A miniszter leszögezte, hogy az uniós pénzeket továbbra is a gazdáknak kell kapniuk.
Nagy István elmondta, a magyar agrártárca számításai szerint, a bizottság javaslata alapján, a magyar unós agrárforrások, 2018-as összehasonlító áron, a közvetlen kifizetéseknél 16,4 százalékkal, míg a vidékfejlesztési támogatásoknál 26,6 százalékkal csökkennének a 2020 utáni hétéves költségvetési időszakban.
Közölte, hogy a tejelő és húshasznú szarvasmarhatartókat, a juhtartókat, a kertészeket vagy a fehérjenövényt termesztő gazdálkodókat segítő, termeléshez kötött támogatások jelenlegi támogatási szintjének megtartása nehéz feladatnak ígérkezik, de a szövetségesekkel mindent megtesznek a támogatások megőrzése érdekében.
A visegrádi négyek agrárminiszterei, valamint Bulgária, Horvátország, Románia és Szlovénia tárcavezetői együttműködésük során most először egészültek ki a balti országok képviselőivel, és folytattak egyeztetéseket aktuális agrárpolitikai kérdésekről – közölte a tárca. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
AM-államtitkár: újabb pályázatok jelentek meg a fenntartható mezőgazdaság jegyében
Az európai és a magyar mezőgazdasági termelési gyakorlatokat meghatározzák az…
Tovább olvasom >Vetőmag szövetség: több mint 17 millió tasakos vetőmag talál gazdára az idei szezonban
Az idei szezonban 1000 fajta zöldségből és 500 virágfajtából mintegy…
Tovább olvasom >A NAK és a MAGOSZ kezdeményezésére kihirdették a tartósan vízhiányos időszakot
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek…
Tovább olvasom >További cikkeink
EY-kutatás: a fogyasztói benyomásnak kulcsszerepe van az üzleti sikerben
A fogyasztói benyomás kulcsszerepet játszik az üzleti sikerben, a legtöbb…
Tovább olvasom >Tovább csökkenhet a nagyvállalatok munkaerőállománya
Folytatódott a csökkenő tendencia az elmúlt negyedévben a nagyvállalati vezetők…
Tovább olvasom >AM: az élelmiszertermelést nem lehet elválasztani a termőföldtől
A műhús egy csinálmány, mi pedig ragaszkodunk ahhoz, hogy az…
Tovább olvasom >