Nagy István: a kormány legfontosabb célja a magyar gazdaság megerősítése
A magyar gazdaság megerősítése, a családok és a munkahelyek védelme a kormány legfontosabb célja – jelentette ki Nagy István agrárminiszter szombaton a Győr-Moson-Sopron vármegyei Abdán, az Abda Agora elnevezésű vásártér átadó ünnepségen.
Az Agrárminisztérium MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a tárcavezető a rendezvényen elmondta, hogy az abdai önkormányzat több mint 56 millió forint támogatást nyert a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága támogatásával, a Helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális és eszközfejlesztése című felhívásban.
Nemzetgazdasági szempontból fontos cél, hogy a magyar emberek elsősorban a hazai előállítású termékeket válasszák – hangsúlyozta a miniszter.
Különösen így van ez az élelmiszerek esetében, amelyek előállítása munkát ad az élelmiszerláncban dolgozók számára – tette hozzá.
Nagy István felidézte, hogy a kormány több mint egy évtizeddel ezelőtt bevezette a termelői piac fogalmát, és támogatja az ilyen létesítmények kialakítását, azzal a céllal, hogy élénkítse a helyi gazdaságok működését.
Mára csaknem megháromszorozódott a termelői piacok száma, 2012 őszéhez képest több mint 320 termelői piac működik az országban – mondta.
Ezeknek a kereskedelmi tereknek köszönhetően a vidéki térségekben élők biztonságos, jó minőségű élelmiszerhez jutnak, a helyi termelők számára pedig könnyebbé válik az értékesítés – fűzte hozzá.
Az agrárminiszter beszélt arról is, hogy a piacok számának emelkedésével egyenes arányban nőtt a regisztrált kistermelők száma is: míg 2010-ben megközelítőleg 5000 kistermelő szerepelt a nyilvántartásban, 2022-ben már 22 470.
Kapcsolódó cikkeink
Óvatosabban toboroznak a cégek jelenleg, mint ahogyan azt év elején tervezték
Az átlagos jelentkezőszámok továbbra is különösen magasnak számítanak a magyarországi…
Tovább olvasom >Júliusban a GKI konjunktúra indexe enyhén csökkent
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett –…
Tovább olvasom >Új támogatások segítik a hazai halgazdálkodás és akvakultúra fejlesztését
Két új pályázati felhívás összesen több mint 8 milliárd forint…
Tovább olvasom >További cikkeink
45 millió fontos beruházást indít a Müller brit tejüzemében
A német Theo Müller csoporthoz tartozó Müller 45 millió fontot…
Tovább olvasom >NewPrinces Group veszi meg a Carrefour olaszországi üzletei
Megállapodást kötött a Carrefour a NewPrinces Group-pal olaszországi tevékenységeinek értékesítéséről.…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >