Nagy érdeklődés közepette startolt a METRO Vevőakadémia

Dátum: 2011. 02. 08. 17:59

A képzési központ létrehozásával a METRO Kereskedelmi Kft. célja az volt, hogy profi partnerei számára tudást, információt szolgáltasson – részben akkreditált – tréningek formájában. Elsősorban a gasztronómia aknázhatja ki a 12 állásos tankonyha nyújtotta lehetőségeket, ahol az oktató séf munkája kivetítőkön követhető. Mellette egy 24 fős auditórium biztosít helyet az elméleti foglalkozásoknak. A gasztronómiai blokkhoz tartozik egy 30 fős étterem is, lobbival, bárpulttal.

A METRO Vevőakadémia szakoktatói között olyan neves séfek is szerepelnek, mint Kalla Kálmán Európa- és Aranysapka-díjas séf és Alessandro Arena nemzetközi hírű olasz konyhafőnök.

A METRO azonban nem csupán kulináris témájú tanfolyamokat indít, hanem a Senkáriuk András vezette baristaképzés, Lajsz András mixerképzése és borajánlókurzus is várja hallgatóit. Az optimálisan berendezett 70 négyzetméteres kiskereskedelmi bemutatóterem a kiskereskedő partnerek oktatását hivatott szolgálni. Vendégoktatónak sikerült megnyerniük Matus Istvánt, aki eddigi pályafutása során több meghatározó FMCG-cégnél töltött be vezető pozíciót.

Sikeres főpróba…

A Vevőakadémia főpróbája tavaly október 6-án és 7-én zajlott le. Október 6-án Kalla Kálmán és Alessandro Arena tartottak egy közös főzőtréninget. Az esemény célja egyrészt a vadonatúj tankonyha berendezéseinek és eszközeinek tesztelése, másrészt a Kálmán és Sandro vezette tréningek szimulálása, el-próbálása volt.

Október 7-én zajlott le a kiskereskedőknek szánt próbatréning. Ennek során először vizsgázott a konferenciaterem korszerű audiovizuális berendezése és a teljesen felszerelt kiskereskedelmi bemutatóterem.

Az október 18-ai megnyitóünnepségen a METRO Kereskedelmi Kft. vezérigazgatója is megjelent, aki többek között kiemelte: a rekordidő (1200 munkaóra) alatt felépült központ a nemzetközi lánc ötödik ilyen jellegű egysége. Kialakítása során igyekeztek ötvözni az előző négy egységük legsikeresebb megoldásait a magyar piac lokális igényeivel.

… és sikeres előadás

November 2-án, az indulás napján egyszerre három tréninget is tartottak a Vevőakadémián. A látványkonyhában Kalla Kálmán Tanyasi szárnyasok a magyar gasztronómiában című főzőképzése zajlott. Az egyik konferenciatermet és a bemutatóboltot a kiskereskedelmi tréning résztvevői töltötték meg. A lobbiban pedig Senkáriuk András barista szakértőt állták körül a kávészakértőképzésre érkezettek.

Arra a kérdésre, hogy hogyan értékeli a Vevőakadémia indulását, Balestra Piroska vevőakadémiai osztályvezető elmondta:

– A 2010-es első 5 tréninghetünket egyértelműen sikeresnek könyveljük el: 25 nap alatt összesen 25 tréninget tartottunk, mintegy 300 hallgató részvételével. Az év végén készült elemzéseink azt mutatják, hogy kék, ezüst és aranykártyás partnereink egyaránt szívesen látogatták az Akadémia képzéseit, és nemcsak Budapestről, hanem az ország minden részéről érkeztek.

Az Akadémia januártól folytatja működését, új témákkal, új lehetőségekkel várja az érdeklődőket! (X)

Mérföldkő volt 2010 a METRO Kereskedelmi Kft. életében, hiszen a METRO Vevőakadémia megnyitásával a lánc túllépett a puszta termékértékesítésen: szaktudást, fejlődési lehetőséget is kínál partnereinek, egyben látványos szakmai rendezvények lebonyolítását is lehetővé teszi.