MVI: Statisztikai helyzetjelentés

Szerző: Ipacs Tamás Dátum: 2021. 09. 02. 09:50

Az MVI évente közzéteszi statisztikai helyzetjelentését a vendéglátásról. Az alapvetően a KSH által közzétett statisztikai adatokra épülő jelentésből megismerhető az ágazat 2020-as teljesítménye, többek között a vendéglátó-hálózat jellemzői, a vendéglátóhelyi forgalom alakulása, a foglalkoztatási és kereseti adatok, valamint európai összehasonlításban a vendéglátásra és a szálláshely-szolgáltatásra érvényes áfakulcsok is. Íme az anyag rövid összefoglalója!

MVI logo

A 2020-as helyzetjelentést a korábbiakhoz hasonlóan Zerényi Károly, az MVI képviselő-testületi tagja (elnöki tanácsadó) állította össze hazai és nemzetközi adatok felhasználásával.

A vendéglátás ágazat a turizmus szektorhoz is kapcsolódva jelentős mértékben járul hozzá az ország GDP-jéhez, a foglalkoztatást tekintve mintegy 140 ezer embernek ad munkát.

A turisztikai ágazatok közül a legtöbben a vendéglátásban dolgoznak, a foglalkoztatottak több mint 1/3-a. 2020-ban a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén 177 ezer főt foglalkoztattak. A koronavírus-járvány miatt a foglalkoztatottak száma az I. (szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás) nemzetgazdasági ágban 8,5%-kal csökkent 2020-ban az előző évhez képest. Ezzel párhuzamosan jelentősen megugrott az újonnan regisztrált álláskeresők száma 2020 áprilisától júliusig terjedő időszakban, míg az üres álláshelyek száma és aránya csökkent a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén.

A vendégeket 2020 végén 50 ezer vendéglátóhely várta országszerte, ami 2019-hez képest több mint 1100-zal kevesebb üzletet jelent; döntően az italüzletek és a zenés szórakozóhelyek száma csökkent.

Az üzletek forgalma folyó áron több mint 27%-kal csökkent

Az üzletek közel 1/3-a (több mint 15 ezer egység) Közép-Magyarországon, minden ötödik vendéglátóhely pedig Budapesten található. A vállalkozások főtevékenysége alapján a vendéglátóhelyeknek csak nagyjából 2/3-át üzemeltették az ágazatban. A vendéglátás ágazatban működő vállalkozások szinte teljes egészében a kkv-szektorba tartoznak.

Az üzletek forgalma (1062 milliárd Ft) folyó áron több mint 27%-kal, változatlan áron pedig 32%-kal csökkent az előző évhez viszonyítva. A külföldi turisták hiánya miatt Budapesten a forgalom visszaesése a legsúlyosabban a turisztikailag frekventált belvárost érintette. A kereskedelmi vendéglátás 90%-a mellett a forgalom 10%-át (105 milliárd Ft) a munkahelyi, rendezvényi és közétkeztetést végző vendéglátás adta.

2021 I. negyedévében a vendéglátásban foglalkoztatottak száma 142 ezer alá csökkent, ami 50 ezerrel kevesebb az előző évek azonos időszakához viszonyítva. Az üres álláshelyek aránya a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátásban minimális szintre csökkent 2020 végén, de az újranyitást követően ismét jelentős munkaerőhiánnyal kell számolni az ágazatban.

A vendéglátás területén teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 233 ezer Ft (nettó 155 ezer Ft) volt 2020-ban, ami 6,3%-kal nőtt az előző évhez képest. Ugyanakkor a vendéglátásban dolgozók átlagkeresete továbbra is az egyik legalacsonyabb, nem éri el a nemzetgazdasági átlag 60%-át.

A koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítése érdekében számos országban átmenetileg csökkentették a vendéglátásra érvényes áfakulcsot, így többek között Ausztriában, Írországban, Németországban, Görögországban és Bulgáriában is éltek ezzel a lehetőséggel. Magyarországon 2020. november 14. és 2021. július 31. között az elvitelre és a házhozszállításra is lehet alkalmazni a kedvezményes, 5%-os áfakulcsot. Emellett a vendéglátóhelyeknek és a szálláshelyeknek nem kell turizmusfejlesztési hozzájárulást fizetniük 2021. december 31-ig.

Az 5%-os áfakulcs ideiglenes kiterjesztése sok vendéglátóhely talpon maradását segítette a járvány alatt, azonban a hatályos áfaszabályozás továbbra is bonyolult és nehezen alkalmazható a vendéglátó-vállalkozások számára. A kialakult helyzetet jól érzékelteti, hogy a cukrászdákban normál esetben három áfakulcsot kell alkalmazni. A problémára megoldást jelentene, ha hosszú távon a kedvezményes adókulcsot más európai országokhoz hasonlóan valamennyi – az alkoholos italokat kivéve – vendéglátóipari szolgáltatásra (ideértve az elvitelre történő értékesítést és a házhozszállítást is) kiterjesztenék. //

Kapcsolódó cikkeink