Munkahelyet váltana az alkalmazottak harmada, és a munkaadók ezt nem is sejtik
Minden harmadik munkavállaló nagy valószínűséggel fel fog mondani a következő egy évben, miközben a cégek arra számítanak, hogy könnyebb lesz megtartani a kollégákat a jelenlegi gazdasági helyzetben – derül ki az EY 17 000 foglalkoztatott és közel 1600 munkaadó bevonásával készült nemzetközi felméréséből. A rugalmas munkavégzés feltételei is feszültséget keltenek a vezetők és az alkalmazottak között, az irodai dolgozók ugyanis csupán heti egyszer járnának be a cégükhöz.

Lépni terveznek
Állást változtatna a következő egy évben a dolgozók 35 százaléka, miközben a munkáltatók közel kétharmada (58%) úgy gondolja, hogy a lassuló gazdasági növekedés hatására kevesebben mondanak majd fel – mutat rá az EY globális kutatása.
„A vállalatok jellemzően alábecsülik a kollégák lehetőségeit a munkaerőpiacon”
– hangsúlyozta Farkas Margit, az EY munkaerő- és emberi erőforrással foglalkozó területének partnere. A szakember hozzátette, hogy a dolgozók jólléte ma kritikusan fontos ahhoz, hogy a cégek kontrollálni tudják a fluktuációt. Ebben kulcsszerepe van a szervezeti kultúrának és az emberközpontú vezetésnek, amit akár rövid távon is eredményesen lehet fejleszteni. Azok ugyanis, akik érzik a megbecsülést és a bizalmat sokkal kisebb eséllyel fognak váltani.
A munkáltatók és a munkavállalók között azonban fontos kérdésekben hatalmas nézeteltérések vannak. Az EY felmérése szerint az alkalmazottak alig 54 százaléka ért egyet azzal a kijelentéssel, hogy a vezetők törődnek a beosztottjaikkal, miközben a döntéshozók 76 százaléka igaznak tekinti ezt az állítást. Hasonló a helyzet, ha azt nézzük, érzik-e a megbecsülést a dolgozók (64% vs 81%) vagy azt, nincsenek-e túlterhelve (61% vs 82%). A megkérdezett szervezetek vezetői tehát jelentősen jobbnak látják a helyzetet, mint ahogyan azt a kollégáik megélik.
A foglalkoztatók és a szellemi munkát végző alkalmazottak igényei a távmunkával kapcsolatban is merőben eltérnek. A munkavállalók fele (50%) maximum egy napot töltene az irodában egy héten, miközben a munkáltatók nagy része (47%) legalább heti két-három napot preferál.
„Továbbra is fennáll az a dilemma, hogy milyen mértékben befolyásolja a távoli munkavégzés a munkahelyi kapcsolatokat és a szervezeti kultúrát. Ma már azonban ismerjük azokat a jól strukturált megoldásokat, amik a legjobbat hozzák ki a hibrid munkavégzés lehetőségéből”
– tette hozzá Farkas Margit.
A rugalmas munkavégzés jelentőségének túlértékelése is kockázatot jelenthet a vállalatoknak, mivel a tehetséges szakemberek elcsábításához ennél többre van szükség. Tízből nyolc foglalkoztató (84%) szerint a flexibilis körülmények megkönnyítik a toborzást, de a munkavállalóknak alig kétharmada (63%) osztja ezt a véleményt.
Kapcsolódó cikkeink
Tavaszi átalakulás az állami támogatások egy fontos rendszerében: így változhatnak a szabályok
Jelentős változáson mehet keresztül idén tavasszal az egyedi kormánydöntés alapján…
Tovább olvasom >A LIDL már készül a szezonra: mintegy 150 új munkatárssal bővíti csapatát a vállalat
A Lidl Magyarország már most készül a Balaton és a…
Tovább olvasom >Jön az Állásbörze 2025 – az ingyenes munkaerőpiaci találkozót április 9-11. között tartják
18 éves lett a HVG Állásbörze – azok, akik az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Húsvéti hosszú hétvége: így alakul az üzletek nyitvatartása 2025-ben
A húsvéti ünnepek idején alaposan átalakul a hazai üzletláncok nyitvatartása:…
Tovább olvasom >A várakozásokon felül alakult az euróövezet ipari termelése februárban
Februárban a várakozásokon felüli mértékben növekedett az euróövezet ipari termelése…
Tovább olvasom >Zsigó Róbert: átlagosan majdnem húsz százalékos az árrésstop hatása
Az árrésstop bevezetésének hatására négy hét alatt átlagosan 18,6 százalékkal…
Tovább olvasom >