Munkaadóként is vonzóbb lett a Wiesbauer-Dunahús
A gönyűi Wiesbauer-Dunahúsnál a termelést érintő nagy beruházás után, 2019 tavaszán befejeződött az utolsó hónapokban véghezvitt bővítés és modernizálás a szociális- és irodarészeken. Erre többek között azért is szükség volt, mert a megnövekedett raktár és csomagoló területeken több embert kell alkalmazni, valamint a kapacitásnövekedés következtében az utolsó évben új munkahelyeket teremtett a Wiesbauer-Dunahús.
A Wiesbauer-Dunahús, mint munkaadó különös figyelmet fordított a bővítés során egy új , tágas szociális részleg kiépítésére. A csaknem kétszer akkora étkező kialakítása során a tervezők nem csak a funkcionalitásra összepontosítottak, hanem a dolgozók szüneteiket is figyelembe véve törekedtek nyugodt körülményeket kialakítani, hogy a munkatársak újult erővel tudjanak a munkájukhoz visszatérni.
A Wiesbauer-Dunahús új szociális részlegének építésénél nagy szerepet játszottak a környezetvédelmi szempontok, ahogy már az üzemátépítésnél is. Az irodahelyiségeket, valamint a szociális részeket kizárólag hulladékhővel fűtik, ami ökológiai szempontból előnyös.
A Wiesbauer-Dunahús a termelési-, valamint a szociális tereit úgy alakította ki, hogy azok magas szintű elvárásoknak tegyenek eleget. Ezek az elvek a Wiesbauer filozófiának megfelelnek: a munkatársak, akik jól érzik magukat és optimális munkakörülmények között dolgoznak fontos tényezői annak, hogy cégünk folyamatosan és magas minőségben a legfinomabb termékspecialitásokat szállíthassa a vevői számára.
Kapcsolódó cikkeink
Három év alatt 54 milliárd dollárt fektet be az Amazon Nagy-Britanniában
Komoly beruházásról tett bejelentést az Amazon Nagy-Britanniában: a világ legnagyobb…
Tovább olvasom >Hasít a Demján Sándor 1+1 KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
Magyarország forrásainak a magyar családoknál és a vállalkozásoknál van a…
Tovább olvasom >2,75 milliárd dolláros beruházást jelentett be a Heineken Mexikóban
A Heineken mintegy 2,75 milliárd dollár értékű beruházást hajt végre…
Tovább olvasom >További cikkeink
Vezetőváltás a Fornettinél: Szabó Nándor az új ügyvezető igazgató
2025. július 1-jétől Szabó Nándor tölti be a Fornetti ügyvezető…
Tovább olvasom >Változás a Zwack vezetésében: Belovai Csaba a Zwack Unicum Nyrt. új vezérigazgatója
A Zwack Unicum Nyrt. tulajdonosi döntése értelmében 2025. július 1-től…
Tovább olvasom >Indul a Kifli nagy nyári kihívása
Képzeld el a nyarat sorban állás, cipekedés és hosszú bevásárlólisták…
Tovább olvasom >