Most jön a sertéshús főszezonja

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 12. 03. 11:45

A minőségi elvárások, az ünnepek idején a hagyományos ételek miatt megélénkülő kereslet, valamint az állatjóléti és fenntarthatósági szempontok egyaránt indokolják a prémium magyar sertéshús vásárlását – nyilatkozta Lengl Tamás, az MCS Vágóhíd Zrt. vezérigazgatója. A Magyarország legnagyobb és legmodernebb sertésvágóhídjának számító mohácsi üzem elsőszámú vezetője hozzátette: a Bonafarm Csoport stratégiai partnereként felkészültek arra, hogy kielégítsék az ünnepekre évről évre jelentősen megnövekedő keresletet.

Már kellő számban hizlalják a Bonafarm sertésintegrációs programjának keretein belül azokat a sertéseket, amelyek az ünnepi asztalra kerülnek, és a mohácsi vágóhíd felkészült a feldolgozásukra is – mondta el Lengl Tamás, az MCS Vágóhíd Zrt. vezérigazgatója. A cégvezető hozzátette: az egyébként alapelvárásként teljesítendő uniós, illetve magyar élelmiszerbiztonsági szempontoknál is szigorúbb feltételek garantálják, hogy a prémium termékek megvásárlása gasztronómiai, állatvédelmi és környezettudatossági szempontból is a legjobb választás.

Decemberben több sertéshús fogy

A téma azért is különösen aktuális, mert a korábbi évek adatai alapján a sertéshús főszezonja következik az év utolsó hónapjában, az ünnepek közeledtével. A december ugyanis hagyományosan az a hónap, amikor a leginkább keresett a sertéshús, ilyenkor átlagban mintegy 25 százalékkal több fogy belőle Magyarországon. Az évről évre érezhető növekedés nem véletlen: a sertéshúsból készült téli, ünnepi fogások szerves részét képezik a hazai gasztronómiai hagyományoknak, legyen szó akár a karácsonyi töltött káposztáról, a kocsonyáról vagy ünnepi sertéssültről.

Lengl Tamás kifejtette: „a mohácsi vágóhíd a Bonafarm Csoport stratégiai partnere, melynek sertésintegrációjával együttműködve olyan szigorú rendszert alakított ki az elmúlt években, amely garantálja, hogy a legjobb minőségű sertéshús kerüljön a vásárlókhoz. Az MCS Vágóhíd Zrt. PICK Friss hús prémium termékcsaládja mögött olyan zárt, egységes rendszer van, amelynek minden mozzanata – a takarmánytermeléstől a malacelőállításon és hizlaláson át a vágásig és csomagolásig – Magyarországon zajlik, ráadásul egy kézben van. A zárt rendszer és a magyar eredet nem csak az ellátás folyamatossága miatt fontos, hanem élelmiszerbiztonsági szempontból is kiemelt tényező.”

Szigorú elvárások szerint

Az időnként a kereskedelemben óhatatlanul is megjelenő, bizonytalan eredetű, minőségében is gyengébb sertéshús helyett a szigorú élelmiszerbiztonsági feltételeknek megfelelő, GMO-mentes takarmányozás mellett előállított, kiváló gasztronómiai jellemzőkkel bíró PICK Friss hús termékek minősége messzemenőkig megfelel az igényes vásárlók elvárásainak. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a teljes egészében magyar eredetű, zárt, ellenőrzött rendszer egy esetlegesen kialakuló nemzetközi logisztikai nehézség idején sem akadályozza az ellátást – tette hozzá a vezérigazgató.

Az a tény, hogy a PICK Friss húsok mögött egy tisztán magyar terméklánc áll, egyben fenntarthatósági kérdés is, hiszen mind a magyar takarmány, az itthon született és hizlalt sertés és a hazai feldolgozás lényegesen kisebb ökológiai lábnyomot jelent, mint a külföldi eredetű élelmiszer. Fontos, hogy itt nem csupán a rövidebb távon történő szállítás jelent kisebb környezetterhelést – a tartás és a vágás-darabolás feltételei szintén. A hatékony tartás, az energia- és víztakarékos mohácsi vágóhíd és a kis távolságra történő szállítás együttesen jelent lényegesen kisebb környezetterhelést, mint más, külföldi eredetű termék esetében.

Egyre több a tudatos vásárló

Mindezen előnyök az idehaza is egyre nagyobb számban megjelenő tudatos vásárlói réteget szólítják meg elsősorban – véli Lengl Tamás. Érdekesség, hogy bár a magyar termékek preferálása és az ezt indokló racionális érvek több mint egy évtizede széles körben terjednek, az idei évben ezek a szempontok különösen felerősödnek. A magyar termelők támogatása, a magyar munkahelyek védelme, a logisztikai közelség fontosabbá válnak a mostani helyzetben, miközben a gazdasági, környezetvédelmi és állatjóléti szempontok továbbra is megszólítják a tudatos vásárlókat.

A minőség és a fenntarthatóság olyan szempontok, amelyeket a hétköznapokban is érdemes figyelembe venni, az ünnepek azonban mindenképp megérdemlik, hogy a legjobbat válasszuk – fogalmazott Lengl Tamás.

 

Kapcsolódó cikkeink