Modern bolttípusokra koncentrálódik a sajteladás

Szerző: trademagazin Dátum: 2007. 09. 24. 08:00

A sajt kiskereskedelmi forgalmának évek óta tartó lendületes növekedési üteme megtorpant. Mennyiségben stabil a bolti eladás, értékben pedig 8 százalék pluszt regisztrált a Nielsen piackutató vállalat 2006. július–2007. júniusban, az előző hasonló időszakhoz képest. Így az éves forgalom túllépett a 60 milliárd forinton. A sajtpiac korábbi gyors fejlődése elsősorban a folyamatosan bővülő diszkontcsatornából eredt, ahol egyre nagyobb szerepet kaptak a kereskedelmi márkák és a „hard diszkont” jellegzetességei. Abban a csatornában az eladások továbbra is növekednek.
Viszont kevesebb sajtot adtak el hipermarketben 2006. július–2007. június között, mint egy évvel korábban. Ennek egyik fő oka, hogy a legnagyobb bolttípusban a sajt átlagos fogyasztói ára 10 százalékkal emelkedett egyik évről a másikra. A másik pedig, hogy a választék korábbi, folyamatos bővülése megtorpant.
Általában is elmondható azonban, hogy a szegmensek zömében az átlagos fogyasztói árak 8-12 százalékkal emelkedtek egy év alatt. Például a legkedveltebb, trappista jellegű sajtok kilónkénti 2286 forintos, ez évi május–júniusi átlagára 9 százalékkal magasabb, mint a tavalyi hasonló időszaké.
A szintén jelentős forgalmú reszelhető sajtok 10, az ömlesztettek pedig 8 százalékkal drágultak.
Az árváltozásoknál egyik véglet a lapkasajt, amelynek kilója átlagosan csak 5 százalékkal került többe május–júniusban, mint a múlt év hasonló periódusában. Másik véglet az úgynevezett rúzsos szegmens, amely viszont 19 százalékkal drágult.
(A rúzsos megjelölés egy baktérium színtenyészetre utal, amellyel például a Pálpusztai sajt is készül.)
Összességében a sajt értékesítésében a modern bolttípusok kulcsfontosságúak: a 400 négyzetméteresnél nagyobb üzletekre jut immár a – mennyiségi – kiskereskedelmi forgalom 77 százaléka; 2 százalékponttal több, mint az előző évben.

A sajt egyes szegmenseiben az átlagos fogyasztói árak alakulása.
Százalékban
Szegmens 2006. május– 2007. május– Növekedés
június június százalékban
Trappista jellegű 2098 2286 9
Reszelhető 1933 2118 10
Ömlesztett 2009 2164 8
Lapka 1488 1562 5
Rúzsos 3251 3856 19
Forrás: Nielsen

Kapcsolódó cikkeink