Minden uszodában és wellness-központban csökken a víz hőmérséklete, kivéve a termálfürdőket

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 11. 28. 10:02

Sok helyen bezárták a szaunákat, csökkentették a vízhőmérsékletet, de a fürdők alapszolgáltatásai minden esetben biztosítva vannak a vendégeknek, és a termálvíz hőmérséklete sem csökken, hiszen az geotermikusan adott – nyilatkozta Lazay Gyula, Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. üzemeltetési igazgatója az InfoRádiónak.

A termálvíz hőmérséklete adott

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. 2022-ben eddig nagyon sikeres, a fürdők és a strandok kiemelt vendégforgalmat bonyolítottak le, többek közt a nyári hőségriadós időszakoknak köszönhetően, de az energiaárak emelkedését figyelve már augusztusban elkezdett társaságunk kidolgozni egy energiaválság-kezelési tervet. A használatával eddig sikerült elkerülnünk azt, hogy a fürdőink, illetve az uszodáink nyitvatartását meg kelljen változtatnunk

fejtette ki a szakember.

Akárhogy is, úgy tűnik, hogy a rezsidémon a fürdőket is utolérte.

„A vendégforgalom és költségnövekedés folyamatos elemzése alapján egyes szolgáltatásokat időbeli korlátoznak, de az alapszolgáltatásokat minden esetben biztosítják Azokban az egységekben, ahol többféle és több hőmérsékletű szauna van, általában a hétköznap délelőtti időszakokban szűkített szolgáltatást nyújtanak, például kevesebb szauna, gőzkamra üzemel, valamint az élményelemekkel rendelkező medencékben a működési ciklusidőt csökkentik, hiszen ezen berendezések üzemeltetése nagyon nagy energia igénnyel jár”

– tette hozzá.

Kapcsolódó cikkeink