Minden gép kapcsolódni fog

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 11. 30. 10:05

Ha van egy gyártó óriás, mely szinte minden elektronikai terméket gyárt, akkor az a Samsung. A koreai gyártó szerint 2017-re elektronikai termékeinek 90 százaléka kommunikálni fog tudni a többi géppel, vagyis a mosógép és porszívó is IoT eszköz lesz, 2020-ban pedig minden új Samsung eszköz rendelkezni fog ezzel a tulajdonsággal. Vagyis a mosógép interneten kapja a legújabb ökomosási programot vagy az utasítást, hogy induljon el. A sütő pedig szólhat a hűtőszekrénynek, hogy újabb csirkét kellene rendelni, miután a fagyasztóból kivett példány már benne pirul. De földhöz ragadtabb alkalmazásai is vannak a területnek: a fejünkről levett fülhallgatón szóló zene automatikusan a házi sztereó berendezésnek adódhat át.

internet

Az IDC előrejelzése szerint öt év múlva az IoT-képes eszközök és szolgáltatások világpiacának értéke meghaladja a 7 trillió dollárt. A Samsung mellett a többi gyártó sem hagyja ki ezt a lehetőséget. Az Apple a Homekit SDK segítségével ellenőrizhetővé teszi az otthoni környezetben található intelligens eszközöket (világítás, biztonság, fűtés) az Apple eszközökről – iPad, iPhone. A keresőóriás Google pedig megvásárolta az intelligens termosztátokat gyártó Nest céget, ami azt jelzi, hogy fejlődési potenciált lát ebben a piacban. A terület robbanásszerű fejlődése azonban elmaradhat, ha a kulcspozícióban lévő gyártók nem egyeznek meg egy sor szabványban. Ott van a biztonság kérdése is: a rendszereket úgy kell megtervezni, hogy rosszakaró hackerek ne tudják kedvükre kapcsolgatni a lámpáinkat vagy a fűtésünket.

Kapcsolódó cikkeink