Michelin-csillagot kapott a Costes DownTown étterem
Újabb budapesti étterem, a Vigyázó Ferenc utcai Costes DownTown kapott Michelin-csillagot, ezzel Budapesten már öt ilyen vendéglátóhely van.
Tiago Sabarigo shéf a Budapest legújabb Michelin-csillagos étterme, a Costes Downtown konyháján 2016. március 9-én. Az étterem az ötödik Michelin-csillagos a magyar fővárosban. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
A Costes DownTown tavaly júniusban nyitott meg a Vigyázó Ferenc utcai Prestige Hotel Budapest épületében és már a legnagyobb hazai étteremkalauz, a Dining Guide versenyén is a legjobbak közé sorolták. Az étterem séfje Tischler Petra és Tiago Sabarigo – közölte az étterem kommunikációjával foglalkozó cég szerdán az MTI-vel.
„Izgalommal vártuk a Michelin Kalauz megjelenését, de legfőképp azért, hogy a séfváltás miatt a Ráday utcai Costesszel minden rendben lesz-e. Arra nem is gondoltunk, hogy a Costes DownTown miatt is örülni fogunk” – idézi a közlemény Gerendai Károlyt.
Az összegzés szerint a Costesek társtulajdonosa büszke arra, hogy Tischler Petra és Tiago Sabarigo mellett a Costesnek első Michelin-csillagot szerző és mindkét étterem szakmai irányítását továbbra is segítő Miguel Vieira utóda, Palágyi Eszter is kiérdemelte a Michelin csillagot. Palágyi Esztert a Dining Guide versenyén Az év séfje díjjal jutalmazták.
Az első Michelin-csillagot 2010-ben a Ráday utcai Costes étterem érdemelte ki, a következő évben a Vörösmarty téri Onyx, 2014-ben a belvárosi Borkonyha, tavaly a XII. kerületben található Tanti került a listára.
A Michelin Kalauz az ismert francia gumigyár gondozásában jelenik meg és a francia gasztronómia bibliájaként tartják számon. A híres csillagokat névtelen ellenőrök ajánlása alapján osztják ki, akik az ételek megkóstolásán kívül alaposan szemügyre veszik az étterem konyháját, edényeit, evőeszközeit, poharait és a mellékhelyiségeket is. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Vár a Varjú a VarjúVárban!
Mindössze három hétig tartó felújítás után kitárta szárnyait Vendégei előtt…
Tovább olvasom >Semsei Rudolf : Nálam mindig a vendég az első!
A Vakvarjú éttermek, a Dobay cukrászdák és a Budapest Party…
Tovább olvasom >Egyre többen választják az éttermi karácsonyi menüt
Az ünnepi időszak közeledtével sokan döntenek úgy, hogy az idei…
Tovább olvasom >További cikkeink
Otthon főz a magyar fiatal – nem trendi a gyorsétterem
A magyar fiatalok többsége ritkán vagy egyáltalán nem jár gyorsétterembe,…
Tovább olvasom >KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >MBH gyorselemzés: Újabb hónapban remekelt a turisztikai ágazat
Március után, áprilisban ismét pörgött a turizmus: a vendégek száma…
Tovább olvasom >