Mesterséges intelligenciát adnak a hazai HR-esek kezébe

Szerző: Trademagazin Dátum: 2017. 03. 09. 10:19

Új funkciókkal bővítette a hazai HR-eseknek szánt megoldását az SAP. A felhőalapú szoftver a mesterséges intelligencia funkcionalitásának köszönhetően már öntanuló módon dolgozik a HR-esek keze alá, de könnyebb lesz a mentorálás megszervezése, valamint a céges karrieroldal menedzselése is.

A szoftvercég által intelligens szolgáltatásoknak nevezett képesség az adminisztrációcsökkentésben segíti a HR-szakembereket. Egy-egy esemény, mint például előléptetés, fizetés nélküli szabadság vagy külföldi kiküldetés megszervezése a cégméret növekedésével komoly adminisztrációs terhet jelent a vállalatok számára. Ilyenkor ugyanis nemcsak a HR különböző rendszereiben, hanem más vállalati rendszerekben (pl. IT, pénzügy) egyaránt meg kell tenni a szükséges változtatásokat, ami csupán egy érintett esetén többórányi munkát jelenthet. Egy több ezer fős vállalatnál az ehhez hasonló, mindennapi események kezelése jellemzően jelentős erőforrások felhasználásával zajlik, az érintett dolgozó szemszögéből nézve gyakran vontatottan. Ezt a manuális munkát csökkenti le az SAP új fejlesztése.

Az intelligens szolgáltatások mögött futó gépi tanulás egyrészt javaslatokat tesz az egymással összefüggő feladatok elvégzésére, és van, amit saját maga is végrehajt a beállításoknak megfelelően. Az öntanuló algoritmus elsőre több tucat HR-es eseményt támogat, a szoftvercég célja, hogy közel 400 ilyen eseményre is képessé tegye az SAP SuccessFactors megoldását.

Mielőtt elérhetővé vált a magyar piacon, a rendszer új tulajdonságát 21 millió HR-es eseten keresztül tesztelte közel félszáz cég külföldön. Az egyik ilyen, közel kétezer főt foglalkoztató vállalat éves szinten 2700 munkaórát spórolt meg azáltal, hogy nem manuálisan állította át a munkavállalók megváltozott státuszaihoz kapcsolódó hozzáférési jogosultságokat.

Társkeresés a felhőben, HR nélkül

Egy új funkció az eddig nehézkes, jellemzően táblázatkezelőben végzett mentorálás, coaching adminisztrációját is modernebbre cseréli, a felhőbe helyezi a vállalatoknál. Ez, egy online társkeresőhöz hasonlóan, „összehozza” a mentorálást kérőt a mentorral, az utóbbi tudása, kompetenciái, telephely-információi alapján, majd a felek a kölcsönös szimpátia alapján elkezdhetik a szakmai munkát.

Összelegózható karrieroldalak

A HR-szakemberek már saját maguk is létrehozhatnak, menedzselhetnek professzionális karrieroldalt a cégük számára, különösebb IT tudás nélkül. Ennek alapja egy „legókészlet”, melynek alkatrészeit a legvonzóbb karrieroldalak legjobb gyakorlatai alapján állította össze a szoftvercég. A megoldás egyik erőssége, hogy teljesen mobilbarát. A Deloitte felmérése szerint ugyanis az álláskeresők közel kétharmada mobilról böngészi az állásajánlatokat, és 40%-uk okoseszközről adja be jelentkezését.

– A folyamatos fejlesztések célja az, hogy a HR-esek minél többet tudjanak fő feladatukkal, az emberekkel törődni – mondta Majoros Gábor, az SAP SucessFactors szektorvezetője.

Kapcsolódó cikkeink