Messze van még a telítődéstől a grillpiac

Szerző: trademagazin Dátum: 2007. 05. 30. 08:00

Töretlenül fejlődik a legszezonálisabb húskészítmény-kategória, a grill. Öt-hat éve még grillkolbászt írtam volna, azóta azonban a gyártók már számtalan, szabadtéri grillezésre kitalált, előkészített húsféleséget kínálnak a melegebb hónapokra. A legnagyobb kategóriák természetesen a kolbász és a griller, mellette azonban fűszeres (marinádozott) hús, göngyölt virsli, saslik is a szabadtéri sütést tervező fogyasztók rendelkezésére áll az üzletek polcain.– A piacban még mindig komoly potenciál rejlik – jelzi Kazai Zsolt, a Landhof Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. – Hiszen meg sem közelítjük a kisebb lélekszámú Ausztriát, ahol anyavállalatunk 1200 tonna grillterméket gyártott tavaly. A töretlen hazai növekedést támasztja alá, hogy már idén áprilisban 30 százalékkal többet adtunk el a grilltermékekből, mint 2006-ban ugyanekkor. Ráadásul információink szerint a grillsütők forgalma is dinamikusan emelkedik, amit pedig azért vásárolnak, hogy minél többször használhassák.
A grilltermékek elsődleges értékesítési csatornái a hiper- és szupermarketek, mivel egy kerti parti tervezést, többféle kellék beszerzését, egyszóval „listaírást” igényel. Ugyanakkor valamennyire impulzív is, hisz egy hirtelen jött hidegfront átírhatja a hétvégi programot.
– Másrészről a grilltermékekben rejlő piaci lehetőségeket az üzletláncok is felismerték, ezért nemcsak a gyártói márkák grillválasztéka bővült az elmúlt években rendkívüli módon, hanem a kereskedelmi márkáké is – fűzi hozzá Szántó Zoltán, a PICK Szeged Zrt. termékmenedzsere.
A grillpiac sajátossága, hogy a készítményeknél általában megszokott magyaros ízvilág mellett itt a németes ízesítés is népszerű.
– Osztrák és német gyártók honosították meg elsősorban a grillkolbászokat nálunk, és máig erőteljes a jelenlétük a magyar kereskedelemben – ad magyarázatot Kovács Emese, a Master Good Kft. marketingvezetője. – Ez jótékony hatással van a piacra, hiszen a különböző fűszerezésekkel széles termékpaletta alakítható ki. Mi azonban elsősorban magyaros ízvilágú grilltermékekre koncentrálunk, mivel erre továbbra is töretlen igény van. A piac fejlődésével számítunk egzotikusabb ízek, formák megjelenésére is. Elképzelhető például, hogy hamarosan itthon is feltűnnek a fűszerezett hamburgerpogácsák. A méretek is egyre változatosabbak: a kisebb kiszerelések iránt is nő a kereslet.

Mindenki újít valahol
Minden szezon előtt felmerül a dilemma a gyártókban, hogy változtassanak-e a tavaly jól bevált termékpalettán (csomagoláson vagy receptúrán). Hiszen mégiscsak szezontermékről van szó, és az értékesítés nagyban függ az időjárástól. Ugyanakkor fejleszteni kell, hiszen az egyre növekvő számú versenytársak is ezt teszik, és a fogyasztó figyelmét is minden évben újra fel kell kelteni.
A Master Good idei kínálatában a paprikás és sajtos grillkolbászon kívül a különböző fűszerezésű, kicsontozott egész csirkék jelentik az újdonságot. Emellett a fogyasztókat három ízesítésű sasliktermékekkel tervezik meglepni.
– Áruházi promóciókkal, kóstoltatásokkal, az új termékek egy már ismert vezértermék mellé történő csomagolásával próbáljuk fokozni az eladásokat – mondja Kovács Emese.
A Kométa 99 Zrt., maradva a kifejezetten magyar ízlésvilág mellett, csipetnyit változtatott a Kométa Finom Grillek családjának fűszerezésén. Ám a csomagolás és a megszokott minőség ugyanaz maradt.
– Sertéshúsból készült Kométa Finom Grill kolbászainkat négyfűszeres, csemege és sajtos-fokhagymás ízesítésben találják meg a vásárlók az élelmiszerüzletek polcain. A grillkolbászkákat 280 grammos kiszerelésben kínáljuk. Nagyobb kerti bulikhoz ajánlunk egy mixet a háromféle ízből, amely 560 grammos kiszerelésű – mutatja be a családot Bódi Krisztina marketingigazgató. – Mivel hisszük, hogy a Kométa Finom Grillek igen ízletesek, és ezt szeretnénk fogyasztóinknak is megmutatni, így a nyár folyamán több helyen is találkozhatnak majd kóstoltatásainkkal.
Sőt, a Kométa az időjárási tényezők kiszámíthatatlanságára is gondolt. A grillkolbászok ugyanis egyszerű teflonserpenyőben is elkészíthetők: kicsit bevagdosva, olaj nélkül.
A Landhof is érzi az innovációs kényszert, így idei grillválasztékának 25 százalékát új termékek adják.
Ez két grillert és két kolbászt jelent. A Gyros griller mediterrán zöldfűszerekkel és fokhagymával van ízesítve, a Salsa Pulykagriller pedig kizárólag pulykahúsból készül, pikáns fűszerezéssel. A klasszikus osztrák ízvilágot képviseli a Landhof fehér grillkolbász, amelynek lesz egy baconszalonnás variánsa is, ajándék Estragon mustárral.
– A leghatékonyabb eszközök az értékesítés növelésére az élelmiszerláncok akciós szórólapjai – állapítja meg Kazai Zsolt. – Mi ezt egészítjük ki egy fogyasztói promócióval, amely egyedül­álló a húskészítmények piacán. A kisorsolandó ausztriai nyaralások mellett ugyanis minden Landhof nyereményszelvény tartalmaz egy 5000 forint értékű utazási kupont.
Alternatív értékesítési csatornaként idén az OMV-töltőállomásokon három, hűtést nem igénylő grillkolbász forgalmazását kezdték meg.

Grillezést idéző színek
A Délhús Grill-család háza táján legfontosabb hír a nevük – tudniillik megmaradt, miközben a a Délhús Zrt. tavaly de­cemberben beolvadt a PICK Szeged Zrt.-be. A legszembetűnőbb újdonság pedig a csomagolásuk.
– Az esztétikus öntapadós címkéken továbbra is hangsúlyosan feltüntetjük a termék megnevezését és az ízesítéseket, azonban a termékek egy piros-sárga, élénk színű felülnyomott felső fóliát is kaptak – mondja Szántó Zoltán. – A piros-sárga élénk színek használata kiemelten fontos, hiszen azon túl, hogy az egyik leg­inkább figyelemfelhívó színkombináció, hangulatában és megjelenítésében illeszkedik a grillezéshez, a tűzre, illetve a parázsra asszociál.
A választék alapját a már bizonyított termékek alkotják. Egyrészt a Délhús Paprikás, Borsos és Sajtos griller, valamint a Délhús Griller Mix, másrészt pedig a Délhús Sajtos, Chilis és Bajor grillkolbász. Vannak azonban újdonságaik is bőven.
A Könnyű Ízek Sajtos grillkolbász például, amelynek legnagyobb előnye, hogy szója-, gluténérzékenyek is fogyaszthatják, továbbá a termék alacsony zsírtartalmú, jódozott tengeri sóval és L-karnitin hozzáadásával készül. Aztán a Göngyölt Rolli, amely vékony baconszeletekbe tekert, sajtos ízesítésű, hámozott virsli, valamint a Göngyölt csemege debreceni, amely a Göngyölt Rollihoz hasonló, csak Bácska csemege debrecenivel készül.
Nem fognak hiányozni a fűszeres grillhúsok sem. Az olajos fűszerkeverékkel előkészített, marinált húsok alkalmasak konyhai felhasználásra és grillezésre egyaránt.
Kézzel gyártott különlegességet is kínálnak: a Délhús Saslik, marinált sertéscomb színhús, piros és zöld pritamin paprika, füstölt baconszalonna és vöröshagyma felhasználásával készül.
– Mint minden évben, a grilltermékek marketingtámogatása a 2007-es évben is elsősorban hálózatspecifikusan történik, amely főként a kihelyezésekre és az akciós újságokban történő megjelenésre fokuszál – árulja el Szántó Zoltán. – Az értékesítést egy rádiós megjelenéssel egybekötött promócióval is segítjük, amelyről a kereskedelmi szaksajtókban és konyhamagazinokban adunk részletes tájékoztatást.
Sz. L.

Kapcsolódó cikkeink