Méhek Világnapja: élelmünk jövője a tét
Idén ünneplik először a méhek világnapját. Ennek apropóján az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) arra ösztönzi a világ országait és mindenkit, hogy tegyünk többet a méhek és más beporzók védelme érdekében, ugyanis élelmünk változatossága és jövője a tét – olvasható a tozsdeforum.hu-n.
A méheket nagy veszély fenyegeti az éghajlatváltozás, az intenzív mezőgazdaság, a rovarirtó szerek, a biológiai sokféleség csökkenése és a környezetszennyezés együttes hatásai miatt – hívja fel a figyelmet a FAO.
A világnap hivatalos ünnepségén Szlovéniában José Graziano da Silva, a FAO főigazgatója azt mondta, hogy az országoknak beporzó-barát és fenntartható élelmiszerpolitikára és -rendszerekre kell áttérniük.
„Nem folytathatjuk tovább a termelékenység fokozásának hajszolását, ami a peszticidek és más vegyi anyagok használatán nyugszik, amelyek fenyegetik mind a haszonnövényeket, mind a beporzókat” – mondta Graziano da Silva.
Sok minden múlik a szorgos hadseregen
Haszonnövényeink több mint 75 százalékának függ a termésátlaga vagy minősége valamilyen mértékben a beporzók áldásos tevékenységétől. A méhek és más beporzók hiánya kihalásra ítélné többek között a kávét, az almát, a mandulát, a paradicsomot és a kakaót is.
„Mindannyian felelősek vagyunk a méhekért, ezért mindannyiunknak kötelessége tekintettel lenni a beporzókra hétköznapi döntéseinkben. Akár kerti virágaink gondozásával is hozzájárulhatunk ehhez” – mondta a főigazgató.
Megbolygattuk a világ rendjét
A beporzásban szerepet játszik a háziméh, a vadméh, a madarak, a denevérek, a pillangók és a bogarak is, akik virágról virágra ugrálnak, repülnek vagy mászkálnak, így termékenyítve meg azt. Számuk az elmúlt évtizedekben folyamatos csökkent, és a bizonyítékok azt mutatják, hogy ezen negatív tendencia elsősorban az emberi tevékenység – közte az éghajlatváltozás – következménye.
A fenntartható mezőgazdasági megoldások, és különösen a hazánk által is támogatott agroökológia, védelmet nyújthatnak a méheknek és más beporzóknak, mivel kevesebb rovarirtó szernek teszik ki a beporzókat, és egyben lehetővé teszik a fajtagazdagság megtartását a mezőgazdaságban.
A FAO és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közösen dolgozta ki a rovarirtó szer használat nemzetközi magatartási kódexét. Ez olyan jó gyakorlatokat tartalmaz, ami csökkenti a beporzók peszticideknek való kitettségét.
Érdekes tények a méhekről
A beporzás 87 alapvető haszonnövényünknél is szükséges, többek között az alma, az eper, a paprika, a hagyma, a kávé és a kakaó termése is ettől függ.
Egyetlen háziméh napi 7000 virágot látogat meg átlagban, egy kilogramm méz előállításához pedig nagyjából négymillió virág virágpora szükséges.
Csak a nyugati mézelő méhek tevékenységükkel 1,6 millió tonna mézet állítanak elő évente. A világon 20 ezer vadméhfaj ismert.
A méhek világnapjának hivatalos ünnepségét május 20-án tartják a szlovén Breznicában, Ljubljanától mintegy 50 kilométerre észak-nyugatra. A helyszín és időpont természetesen nem véletlen – itt született 1734. május 20-án Anton Janša, a modern méhészet egyik fontos úttörője. (tozsdeforum.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Stratégiai cél, hogy Magyarország a burgonyatermesztés területén önellátóvá váljon
Az Agrárminisztérium (AM) kiemelten fontosnak tartja a belföldi burgonyatermesztés megerősítését,…
Tovább olvasom >Együttműködési megállapodást kötött a NAK és a MATE
Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar…
Tovább olvasom >A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagdíjkedvezményt nyújt mintegy 300 ezer tagjának
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos küldöttgyűlésének egyhangú döntése értelmében…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csökken a kereskedelem jövedelmezősége – érdemi forrásokat nyit meg a kormány
Május 28-án tartották a Laurel Számítástechnikai Kft. sorrendben 12. Retail…
Tovább olvasom >5500 szépségrajongóval telt meg az MVM Dome
Minden korábbinál nagyobb érdeklődés mellett zajlott le május 23–24. között…
Tovább olvasom >Sikerrel zárult a III. REL Szervezők Napja
Magyarország élen jár a rövid ellátási láncok támogatásában – hangzott…
Tovább olvasom >