Méhek Európai Hete: méhek nélkül éhezni fog az emberiség

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 10. 02. 11:23

Ha kipusztulnak a méhek, abba belehal az emberiség is – mondta Szanyi Tibor, az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője Brüsszelben, a Méhek Európai Hete keretében az EU legnagyobb agrárképviseleti szövetsége, a Copa-Cogeca által szervezett tanácskozás házigazdájaként.

meh

Az MTI-nek adott pénteki tájékoztatásában Szanyi beszámolt arról, hogy a tanácskozáson kifejtette: a méhek pusztulása miatt az emberiség előbb kerülhet az éhezés szélére, mint bármi más okból.

„Bár igen fontos a méztermelés is, a méhek haszna kevésbé ebben rejlik, hanem sokkal inkább a növények beporzásában” – tette hozzá.

A tájékoztatás szerint a 23 millió európai gazdát és 22 ezer európai agrárszövetkezetet tömörítő Copa-Cogeca finn főtitkára, Pekka Pesonen hangsúlyozta, hogy az EU-ban az elmúlt 10 évben hiába növekedett a méhkasok száma 30 százalékkal, a méhek mézben mért teljesítménye nem változott, vagyis drámai a gyengülés mértéke.

Szanyi Tibor azt mondta, nem tudni pontosan, mi minden az oka a méhek egyre gyakoribb tömeges pusztulásának, de az biztos, hogy a háttérben az emberi szennyezés is áll. A magyar szocialista politikus felszólította az Európai Bizottságot, hogy gyorsítsa fel a méhpusztulással kapcsolatos elemzéseket és kutatási projekteket, „mert valójában versenyt futunk az idővel”. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink