Megnyílt a 4. Kézműves Magyar Ízek Vására
Péntek délelőtt, a már-már megszokott módon, harangkongatással nyitották meg a 4. Kézműves Magyar Ízek Vásárát, ahol a tradicionális ételeket és gasztronómiai különlegességet kóstolhatnak meg az érdeklődők. A már megszokott 120 termelő által előállított 5000 íz, a több mint 100 féle hurka, kolbász és a 30 féle újbor mellett olyan újdonságokat is meg lehet majd kóstolni, mint a kalocsai paprikás csokoládé, a szilvalekváros kolbász és a legelső, 75 éves recept alapján elkészített Rákóczi túróslepény is. A rendezvényen számos színpadi program is várja az érdeklődőket.
Szombaton délelőtt sztárok főznek a színpadon, valamint a gyerekeknek az Alma együttes ad koncertet. Délután Rákóczi túrós kóstoló, házibeigli készítés, pezsgő- és pálinkakoktélok, valamint a Borra-való együttes gondoskodik a jó hangulatról.
A nyitórendezvényen Erdei Zsolt a MIKSZ és a HEGYEM jótékonysági nagykövete, és Pap Krisztián, a vásárt rendező MIKSZ vezérigazgatója közösen adták át a 200 kg kolbászt a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat képviselőinek. Ehhez a mennyiséghez a vásáron kijelölt helyeken bárki hozzáadhat bármilyen tartós élelmiszert. A szervezők célja az 1 tonna élelmiszer összegyűjtése.
A vásár a már megszokott minőségben, méretben, azonban kicsit más elrendezésben várja a látogatókat.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >