Megvalósuló tervek

Szerző: Ipacs Tamás Dátum: 2024. 07. 01. 11:22

Közel egy éve tölti be a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elnöki tisztét dr. Nemes Imre, akivel tapasztalatairól, eredményeiről, valamint a hivatal kiemelt projektjeiről és idei terveiről beszélgettünk.

A cikk a Trade magazin 2024/6-7. lapszámában olvasható.

 – Melyek a legfontosabb tapasztalatai az elmúlt évben?

Dr. Nemes Imre
elnök
Nébih

– A hivatal megismerése, újra megismerése nehezebben ment, mint azt terveztem. Az az 5 év, amit távol töltöttem a Nébihtől, jelentős változásokat hozott a korábbi évekhez képest. Ez valahol természetes is, hisz a jelenünk éppen a folyamatos, gyors változásról, az alkalmazkodásról szól.

Azt szeretném, hogy a gazdálkodók ne csak a hatóságot lássák a Nébihben, hanem egy, a mindennapjaikat is támogató, segítő szakembergárda jusson eszükbe rólunk. Ennek egyik fontos lépése, hogy a különféle szakterületek terméktanácsaival, szakmai szervezeteivel szorosabb munkakapcsolatot kell kialakítanunk. A Nébih szervezeti struktúráját, a szervezeti és működési szabályainkat is ehhez alakítottuk át.

A megújulásunk legfontosabb része a tradicionális szakmák közötti hivatalon belüli koordináció megerősítése. Ez a szép „kihívás” vár az új szakmai elnökhelyettesekre. A Nébihen belül a „növényes világot” a növényvédelemért és növényi szaporítóanyag minőségéért felelős elnökhelyettes fogja irányítani. Változást jelent még, hogy az informatika és az informatikai fejlesztésekért felelős szakterület közvetlen elnöki irányítás alá kerül. Ennek legfőbb oka, hogy az elkövetkező évek munkáját alapjaiban határozza meg, hogy milyen informatikai rendszerek támogatják a mindennapjainkat.

– Melyek az elmúlt év legnagyobb eredményei?

– Vezető kollégáimmal együtt elsődleges célunk volt, hogy a vezetőváltás ne bizonytalanítsa el a kollégáinkat. Folyamatosan egy még erősebb, még összetartóbb közösség építésén dolgozunk. Egy olyan csapatén, ahol mindenki érzi a vezetői támogatást, és felelősségteljesen, a legjobb tudása szerint végzi a munkáját. Azt gondolom, hogy jó irányba haladunk, persze hosszú még az előttünk álló út.

 – Változott-e a Nébih elfogadottsága az elmúlt év során?

– Szerencsére azt mondhatom, negatív visszajelzéseket nem kaptunk, sőt, inkább pozitív irányba billen a képzeletbeli mérleg, ha a vállalati, szervezeti kapcsolataink reakcióira gondolok. A fogyasztók részéről is azt látjuk, hogy stabil és pozitív a Nébih megítélése. Az élelmiszerlánc-biztonságot az egyik legfontosabb és legjobban működő, az állam által felügyelt területnek tartják. Azzal is tisztában vannak, hogy a lánc őrzéséért a Nébih felel, a bizalmi indexünk csaknem 70%-os, ami kiváló eredmény. Leegyszerűsítve azt mondhatom, hogy a mentőszolgálat és a katasztrófavédelem után bennünk bíznak leginkább a magyar emberek. Egy ilyen eredményre, azt hiszem, méltán lehetünk büszkék.

 

A Maradék nélkül programot ismeretterjesztő kiadványok
és reklámanyagok is segítik

 – Hogyan alakult a szervezet és a szakmai érdekvédelmi szervezetek kapcsolata?

– Nobilis Márton államtitkár úrral folytatott első megbeszélésünkkor egyetértettünk abban, hogy a szakmai szervezetek szerepét erősíteni kell. A náluk felhalmozott tudást, gyakorlati ismeretet használnunk kell, mert ez egyaránt az állam, a hivatal, a termékpályák és a gazdák érdeke. A legtöbb szakmai szervezettel a korábbiaknál is jobb a kapcsolatunk. Minden fontos szakmai kérdésben kikérjük a véleményüket, amit természetesen a döntési folyamatainkban figyelembe is veszünk. Annak azonban, hogy ezek az egyeztetések a jövőben még sikeresebbek legyenek, van egy előfeltétele: a szakmai szervezeteknek valóban a szakmájuk egységes álláspontját kell képviselniük. Ha egy adott témában a szakterületi érdekképviseletek nem egy irányba mutató véleményt fogalmaznak meg, arra nehezen tudunk itt, a hivatalban építeni.

 – Mennyire eredményes ma a Minőségvezérelt Közétkeztetési, illetve a Szupermenta Program?

– Mindhárom program remek úton halad. A Minőségvezérelt Közétkeztetési Program (MKP) esetében a legfontosabb visszajelzés számunkra az, hogy a hasznosságát maguk a létesítmények vezetői is elismerik. Az MKP-nak is köszönhetően egyértelműen megindult a javulás a közétkeztetésben: az ismételt minősítésen átesett főzőkonyháknál 12%-kal, míg a tálalókonyhák esetében 18%-kal csökkent az 1-es, 2-es vagy 3-as minősítésű egységek aránya. Ugyanakkor tény, hogy elengedhetetlen a további fejlődés.

A Szupermenta terméktesztprogramunk idén ősszel ünnepli elindulásának 10. évfordulóját, több mint 100 termékteszt eredményével gazdagabban. Ez egy olyan jelentős állomás, amelynél fontos, hogy megálljunk egy pillanatra, és összegezzük a tapasztalatokat: merről jöttünk, mit értünk el, és merre tartunk – az erre fordított „félpercnyi megtorpanás” annyi erőt és energiát tud adni, ami hosszú időre hatalmas lendületet jelenthet a programban dolgozók számára. Van mire büszkének lennünk, és ősszel egész biztos, hogy a jubileummal összefüggésben is hallani fognak a Szupermentáról.

 – És a Kiváló Minőségű Élelmiszer-­védjegy?

– A KMÉ védjegyünk szép példája annak, hogyan tudjuk a Nébihben meglévő tudást és kapcsolati hálót egy egész új formában kamatoztatni. A KMÉ-nél is töretlen a lendület: csak tavaly 13 új termékkörben nyílt meg a pályázási lehetőség, ezzel év végére csaknem félszázra emelkedett azoknak a terméktípusoknak száma, ahol már elérhető az élelmiszerek kiválóságát tanúsító minősítési folyamat. Talán még beszédesebb, ha azt is hozzáteszem, hogy ezzel 36%-kal emelkedett 2022-es évhez képest a termékleírások száma. Nem csak a terméktípusok, de a termékkategóriák számában is nagyot léptünk: a korábbi 9 mellett további 5 kategóriában pályázhatnak a termelők és vállalkozók. Jelenleg csaknem 140 termékre van élő védjegyhasználati szerződés.

Örök igazság, hogy egy védjegy, akkor tudja betölteni funkcióját, ha azt a vásárlók is ismerik. Ennek érdekében folyamatosan erősítjük a KMÉ jelenlétét a különböző kommunikációs csatornákon, emellett előrehaladott állapotban van egy rendkívül jelentős, a Vidékfejlesztési Program részeként támogatott promóciós pályázatunk is. Bízunk benne, hogy erre a nyár közepén pontot tudunk tenni.

Megéri csatlakozni a védjegyhez! Ha pedig olyan élelmiszert állít elő valaki, amire még nincs termékleírás, az keresse nyugodtan a Védjegyirodánkat és – a szakmai szervezetek bevonásával – kidolgozzuk azt.

 – Sikeresek-e az élelmiszer-pazarlás elleni törekvéseik?

– A tavaly év végi háztartásihulladék-mérés eredményei egyelőre nincsenek még meg, de a korábbi tapasztalatok egyértelműen azt mutatják, hogy egyre tudatosabbak a magyar emberek. A Maradék nélkül programunk révén 2016 óta követjük nyomon a magyar háztartásokban keletkező élelmiszer-hulladék mennyiségét. Azóta 27%-kal csökkent az élelmiszer-pazarlás mértéke, tehát az elkerülhető élelmiszer-hulladékok mennyisége.

De nem csak a száraz adatokból látjuk, hogy a magyarok egyre jobban odafigyelnek az élelmiszer-pazarlás megelőzésére. A Maradék nélkül alapvetően egy szemléletformáló program, ennek megfelelően nagyon erős kommunikációs aktivitás kíséri: locsolóversíró pályázat, rajzpályázat, hűtőhasználati útmutató – csak, hogy a tavalyi év fő elemeit említsem. Az aktivitásainkhoz csatlakozók számának folyamatos emelkedése és a média állandó érdeklődése is egyértelműen visszaigazolja, hogy van létjogosultsága egy ilyen szemléletformáló programnak.

 – Melyek az idei terveik, kiemelt projektjeik?

– Az idei év céljai között mindenképp megemlíteném a magyar uniós elnökség támogatását annak sikeres lebonyolítása érdekében. Az év második felében szakértői szinten emiatt jelentős plusz feladat vár a szakembereinkre. A „házon belüli” terveink közül a legfontosabbnak a kollégák munkakörülményeinek javítását tartom.

Vannak olyan kiemelt projektjeink, amelyek több évre bőven adnak feladatot. Ezek közé tartozik például az informatikai rendszereink fejlesztése: egyrészt ügyfélbarát felületek kialakítása, másrészt a FELIR rendszerre építve a támogatások kifizetését megalapozó adatok biztosítása a kifizető ügynökségnek.

De vannak már jól bevált, hagyományosnak mondható projektjeink is, amelyeket szeretnénk a jövőben is fenntartani, mint például a szezonális ellenőrzések. Ezeket a korábbi éveknek megfelelően szeretnénk folytatni. //

Kapcsolódó cikkeink