Megválik vegán üzletágától az Unilever
Értékesíteni készül az Unilever a The Vegetarian Butcher növényi alapú húshelyettesítő márkát, miközben portfólióját igyekszik racionalizálni.
Az FMCG-óriás a Piper Sandler tanácsadó céggel dolgozik a márka eladásán, és már több potenciális vevővel is felvette a kapcsolatot – számolt be Grocery Gazette a Sky News híradására hivatkozva.
A The Vegetarian Butcher márkát 2007-ben alapították, és az Unilever mindössze hat évvel ezelőtt, 2018-ban vásárolta meg. A márka termékei olyan kiskereskedelmi láncok polcain találhatók meg, mint a Tesco, a Sainsbury’s és az Ocado. Bár a tranzakció várható értéke nem ismert, iparági források szerint a márka erős forgalomnövekedést és értékesítési eredményeket produkál.
Az eladás illeszkedik Hein Schumacher vezérigazgató stratégiájába, aki a múlt héten jelentette be, hogy a vállalat portfóliójának racionalizálására készül. Az eladásra kijelölt márkák évente körülbelül 1 milliárd font árbevételt termelnek.
Korábban az Unilever megpróbálta eladni több milliárd font értékű jégkrémüzletágát is, ám annak mérete miatt nehézségekbe ütközött. A vállalat múlt héten közölte, hogy elveti az értékesítés tervét, és inkább egy különálló üzletágként szervezné át a 15 milliárd font értékű jégkrémdivíziót.
Grocery Gazette
Kapcsolódó cikkeink
EU-s kompromisszum: maradhat a „vegán burger”, de „vegán steak” és „vegán bacon” nem jöhet a címkékre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >16 millió dolláros beruházással bővíti svédországi üzemét az Oatly
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hódítanak a magas proteintartalmú termékek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Pénztárcabalát sonkaválasztékkal erősít a PENNY
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kutatás: A gyors esti étkezések korszakát éljük
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Sikkerel zárult a II. Fenntartható Csomagolás Fórum
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


