Megválik az adidas a Reeboktól

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 02. 17. 11:00

Tizenöt évig tartó próbálkozás után megválik az adidas az amerikai testvérmárkájától, a Reeboktól – jelentette be a német sportszergyártó társaság.

 

Az adidas közleménye szerint a vállalat vezetése a 2025-ig kitekintő stratégia kidolgozása során arra a megállapításra jutott, hogy „a Reebok és az adidas sokkal jobban ki tudja használni növekedési lehetőségeit, ha függetlenek egymástól”.

Ezért az adidas már az idei első negyedévtől kezdve a megszűnt tevékenységek között tünteti fel pénzügyi jelentéseiben a Reebok adatait, és megkezdi az amerikai leányvállalat értékesítésének folyamatát. A következő hónapokban „teljes erővel dolgozunk, hogy sikeres jövőt biztosítsunk a Reebok márkának és a mögötte álló csapatnak” – írták. Részleteket a vállalati startégia és a 2020-as üzleti év eredményeinek március 10-re ütemezett bemutatójára ígérnek.

Hangsúlyozták, hogy a sportszergyártásban igen jók a hosszabb távú növekedés lehetőségei, „különösen az ikonikus márkák” esetében. Ugyanakkor a vállalat mégis inkább csak az adidas márkára összpontosít, a legfőbb cél „a sportszergyártás globális piacán elért vezető pozíció további erősítése”.

Az 1949 óta működő német cég 2006-ban vásárolta meg amerikai versenytársát, hogy nagyobb erővel küzdjön meg a piacvezető pozícióért az ugyancsak amerikai Nike-val. A szétválását bejelentő közleményben a közös eredményekről kiemelték, hogy a 2016-ban indított szanálási program révén „jelentősen javultak a márka növekedési-, és profitkilátásai”, így a Reebok „megteremtette az alapot ahhoz, hogy teljes mértékben kihasználhassa lehetőségeit”.

A társaság legutóbbi üzleti beszámolója szerint a Reebok márka révén elért bevétel a tavalyi harmadik negyedévben 403 millió euró (145 milliárd forint) volt, ami az árfolyamhatások kiszűrésével számolva 7,2 százalékos visszaesés az egy évvel korábbi 460 millióhoz képest. Az adidas márkával elért bevétel 5,459 milliárd euró volt, ami jóval kisebb, 2,5 százalékos csökkenés az előző évi 5,849 milliárd euróhoz viszonyítva. (MTI)

Címkék: , ,

Kapcsolódó cikkeink