Megúszhatja a komolyabb válságadót a CBA és a Reál

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 10. 14. 15:10

A válságadók bejelentése a miniszterelnök részéről nem jelentett meglepetést, hiszen az már a hivatalos kommunikáció részét képezte az elmúlt napokban – írja kommentárjában Hegedüs Sándor, az RSM DTM Zrt. adópartnere.

Újdonságot jelentett viszont a beszedni kívánt adó összege, illetve az a körülmény, hogy hasonlóan a pénzügyi szektorra kivetett „bankadóhoz”, azt már az idén is beszedni tervezik.

Az elemzők egy része, és az érintett érdekképviseleti szervek rögtön felhívták a figyelmet arra, hogy ezt a többlet kiadást a vállalkozások a fogyasztókra fogják áthárítani. Nehéz ezzel vitatkozni, noha egy jól működő piac esetén ezt nyilván csak korlátosan tehetnék meg. Fontos azonban felhívni a figyelmet arra, hogy ez várhatóan csak 2011 tekintetében lehet igaz, idén az áthárítás lehetősége már erősen korlátozott.

A nyilvánosságra került részinformációkból ugyanakkor kibontakozik egy patrióta adópolitika vonulata is, melyet az is mutat, hogy a kereskedelmi láncokat érintő adó várhatóan progresszív lesz. Ötszáz millió forint árbevételig várhatóan nulla százalékos, 100 milliárd forintig várhatóan egy jelképes, de a fölött egy jelentősebb adókulcs kerül megállapításra. A 100 milliárd forint feletti árbevételt csak várhatóan a legnagyobb, külföldi tulajdonban lévő áruházláncok fogják elérni, míg a magyar láncok például a CBA, a Coop, a Reál eltérő szerveződési formájuk miatt várhatóan e 100 milliárd forintos határ alá fognak tartozni – írja az RSM DTM nyomán a Világgazdaság Online.

Kapcsolódó cikkeink