Megújította együttműködési megállapodását a Tetra Pak Hungária Zrt. és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.
Ismételten megújította együttműködési megállapodását a Tetra Pak Hungária Zrt. és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. A szerződést a Tetra Pak Hungária részéről Tamás Áron Key Account igazgató, míg a Tej Terméktanács képviseletében Harcz Zoltán ügyvezető igazgató írták alá.
A Tetra Pak Hungária Zrt. 2012 májusa óta kiemelt pártoló tagja a Terméktanácsnak. A korábbi, határozott időtartamra szóló megállapodás újbóli aláírására, ezáltal az együttműködés megerősítésére került sor, immár negyedik alkalommal.
A Tetra Pak Hungária Zrt. számára kiemelten fontos a tejágazat alapos ismerete, hiszen csak a tejpiac, illetve a tejpiaci szereplők helyzetének, igényeinek megértésével tud partnerei számára olyan megoldásokat nyújtani, melyek hozzájárulnak versenyképességük növeléséhez. A Tetra Pak egyedülálló módon kínál integrált, teljeskörű megoldásokat az élelmiszer feldolgozó rendszerektől a töltősorokon keresztül egészen az italoskarton csomagolásig, így a nyerstej beérkezésétől a folyamat végéig kapcsolatban áll partnereivel. Fejlesztései során kiemelt hangsúlyt fektet a környezetvédelemre, a költséghatékonyságra, és folyamatos innovációival a fogyasztói igények széles körű kielégítésére. A Tej Terméktanáccsal kialakult hosszú távú partneri kapcsolat és az ágazat fejlesztésére tett közös erőfeszítések kiemelt fontossággal bírnak a cég számára.
A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója az aláírás kapcsán elmondta, hogy a kiemelt pártoló tag által nyújtott – környezeti szempontokat szem előtt tartó – élelmiszer-feldolgozási és -csomagolási eljárások elismeréssel bírnak az ágazatban és a világon egyaránt. A hazai tejágazat elkötelezett az újítások, a fogyasztói igények kielégítése, a tejtermelők, a feldolgozók, a kereskedők és a beszállítókkal történő kapcsolat kialakítása mellett. Minden tejtermék esetében folyamatos fejlesztésekre, innovációra van szükség a jó minőségű termékbővítés érdekében.
A hazai tej és tejtermék fogyasztás kívánatos növekedésének kiszolgálására és az export-árualap megteremtésére csak a feldolgozó szektor versenyképességének javítása mellett nyílhat reális esély. Az egész élelmiszeripart, így a tejfeldolgozó szakágazatot is jellemzi az a sajátosság, hogy kisszámú vállalat állítja elő a kibocsátás legnagyobb részét és ezen hazai tejfeldolgozók kisebb-nagyobb technológiai lemaradásban vannak uniós (és regionális) versenytársaikhoz képest a szükséges beruházások elmaradása miatt. A Tetra Pak Hungária Zrt-vel történő együttműködés kifejezetten fontos, amikor a magyar tejfeldolgozók a feldolgozó üzemek fejlesztésének támogatásáról szóló pályázati felhívások kapcsán komoly lehetőségek előtt állnak.
Kapcsolódó cikkeink
Alapvető élelmiszerek árának csökkentése érdekében lép fel a GVH
Újabb lépéseket tesz a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az áremelkedések visszaszorítása…
Tovább olvasom >NGM: a kormány kiemelt figyelmet fordít a tejek és tejtermékek árának alakulására
A kormány kiemelt figyelmet fordít a tejek és tejtermékek árának…
Tovább olvasom >Hús, tej, tojás? Így válthatók ki növényi alapú termékekkel
Folyamatosan nő a növényi alapú termékek népszerűsége, ma már a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nyílt Marketing Fórum a Magyar Termék Védjegyhasználatról – már lehet regisztrálni!
Idén február 20-án kerül megrendezésre a Magyar Termék Marketing Fórum,…
Tovább olvasom >Nagy Márton: itt a fordulat, a magyar gazdaság 2025-ben nagyobb növekedési pályára vált
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2024 utolsó negyedévében az…
Tovább olvasom >A tojás ára tovább emelkedik: a ketreces tartás kivezetése drágítja a piacot
A magyarországi tojásárak január végére átlépték a száz forintos lélektani…
Tovább olvasom >