Megújította együttműködési megállapodását a Tetra Pak Hungária Zrt. és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.
Ismételten megújította együttműködési megállapodását a Tetra Pak Hungária Zrt. és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. A szerződést a Tetra Pak Hungária részéről Tamás Áron Key Account igazgató, míg a Tej Terméktanács képviseletében Harcz Zoltán ügyvezető igazgató írták alá.
A Tetra Pak Hungária Zrt. 2012 májusa óta kiemelt pártoló tagja a Terméktanácsnak. A korábbi, határozott időtartamra szóló megállapodás újbóli aláírására, ezáltal az együttműködés megerősítésére került sor, immár negyedik alkalommal.
A Tetra Pak Hungária Zrt. számára kiemelten fontos a tejágazat alapos ismerete, hiszen csak a tejpiac, illetve a tejpiaci szereplők helyzetének, igényeinek megértésével tud partnerei számára olyan megoldásokat nyújtani, melyek hozzájárulnak versenyképességük növeléséhez. A Tetra Pak egyedülálló módon kínál integrált, teljeskörű megoldásokat az élelmiszer feldolgozó rendszerektől a töltősorokon keresztül egészen az italoskarton csomagolásig, így a nyerstej beérkezésétől a folyamat végéig kapcsolatban áll partnereivel. Fejlesztései során kiemelt hangsúlyt fektet a környezetvédelemre, a költséghatékonyságra, és folyamatos innovációival a fogyasztói igények széles körű kielégítésére. A Tej Terméktanáccsal kialakult hosszú távú partneri kapcsolat és az ágazat fejlesztésére tett közös erőfeszítések kiemelt fontossággal bírnak a cég számára.
A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója az aláírás kapcsán elmondta, hogy a kiemelt pártoló tag által nyújtott – környezeti szempontokat szem előtt tartó – élelmiszer-feldolgozási és -csomagolási eljárások elismeréssel bírnak az ágazatban és a világon egyaránt. A hazai tejágazat elkötelezett az újítások, a fogyasztói igények kielégítése, a tejtermelők, a feldolgozók, a kereskedők és a beszállítókkal történő kapcsolat kialakítása mellett. Minden tejtermék esetében folyamatos fejlesztésekre, innovációra van szükség a jó minőségű termékbővítés érdekében.
A hazai tej és tejtermék fogyasztás kívánatos növekedésének kiszolgálására és az export-árualap megteremtésére csak a feldolgozó szektor versenyképességének javítása mellett nyílhat reális esély. Az egész élelmiszeripart, így a tejfeldolgozó szakágazatot is jellemzi az a sajátosság, hogy kisszámú vállalat állítja elő a kibocsátás legnagyobb részét és ezen hazai tejfeldolgozók kisebb-nagyobb technológiai lemaradásban vannak uniós (és regionális) versenytársaikhoz képest a szükséges beruházások elmaradása miatt. A Tetra Pak Hungária Zrt-vel történő együttműködés kifejezetten fontos, amikor a magyar tejfeldolgozók a feldolgozó üzemek fejlesztésének támogatásáról szóló pályázati felhívások kapcsán komoly lehetőségek előtt állnak.
Kapcsolódó cikkeink
A tejtermelő gazdaságok munkáját segítő rendszert fejleszt a Milkmen Kft. és az SZTE
A tejtermelő gazdaságok munkáját, a beteg egyedek gyors elkülönítését lehetővé…
Tovább olvasom >Az EU a WTO-hoz fordul Kína tejtermékekre indított szubvencióellenes vizsgálata miatt
Az Európai Bizottság hivatalos konzultációs kérelmet nyújtott be a Kereskedelmi…
Tovább olvasom >Tej, méz és tojás: drasztikus áremelkedések és kihívások a hazai termelők számára
A tej, méz és tojás, amelyek a magyar háztartások alapvető…
Tovább olvasom >További cikkeink
Közel másfél milliárd forintból újult meg a Hűvösvölgyi úti SPAR
Nemcsak teljes belső modernizáció, külső homlokzatfelújítás, de szolgáltatásbővítés is történt…
Tovább olvasom >A Dreher vezérigazgatója a befogadó kultúra további erősítésére tett vállalást
Nemzetközi kutatások* bizonyítják, hogy azok a vállalatok, ahol a munkavállalók…
Tovább olvasom >NGM: létrejön a Fogyasztóvédelmi Civil Fórum – erősíti együttműködését a Nemzetgazdasági Minisztérium a fogyasztóvédelmi egyesületekkel és a békéltető testületekkel
A fogyasztóvédelemért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a magyar családok védelme…
Tovább olvasom >