Megoldáscsomagokat kínálnak
A Sirha 2018 szakkiállítás egyik – elhelyezésében is – központi szereplője a METRO Kereskedelmi Kft. volt. Megjelenésükről, üzleti elképzeléseikről, újdonságaikról Horváth Imrét, a cég vezérigazgatóját kérdeztük.
Hogyan került stratégiájuk fókuszába a gasztronómia?
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2018/03/Horv%C3%A1th_Imre_METRO_opt-200x300.jpeg)
Horváth Imre
vezérigazgató
METRO
A kiskereskedelmi és a vendéglátó szegmens egyaránt fontos számunkra, ám a két terület más dinamikával fejlődik. A forgalmunkban most hozzávetőlegesen 40 százalékot képviselő horeca rendkívül jelentős potenciált hordoz, de az itthon működő 50 ezer kiskereskedelmi vállalkozás többsége is kapcsolódik a METRO-hoz.
A hazai vendéglátás és a METRO horeca területének párhuzamos fejlődése a szinergiák jó kihasználását is bizonyítja. A vendéglátásnak ma már meghatározó szerepe van abban, hogy Budapest Európa egyik legkeresettebb utazási célpontja. Ugyanakkor termékválasztékával és szolgáltatásaival ezt a folyamatot a METRO nagyon jól tudja támogatni. Ha a standunkon körülnéz valaki, inspiráló választékot lát.Éppen az imént erősítették meg a Bocuse d’Or versenyre itt „bevásárló” séfek, hogy amit a szakácsok korábban nem találtak meg, vagy éppen idegenkedtek tőle, az ma már mindennap elérhető számukra a Metro-ban.
Hogyan tudnak megfelelni a folyamatosan növekvő minőségi elvárásoknak?
Közvetlenül a termelőtől vásárolni – ez ma egy olyan üzleti modell, amit Magyarországon néhány tucat étterem tud csak megengedni magának. A mi szerepünk az, hogy a hullámzó alapanyag-minőség a többieknél se jelentkezzen problémaként: megtalálni, illetve kinevelni azokat a helyi és külföldi beszállítókat, akik konstans módon tudják biztosítani az áru magas minőségét. Ezeket aztán a METRO több mindennel támogatja, például kommunikációval, külföldi piacra jutásuk, illetve minőségbiztosítási rendszerük kialakításának segítésével.
A METRO rendre a Sirha legnagyobb kiállítója!
Ez a stand minőséget, megbízhatóságot, szakértelmet sugároz; visszajelzésekből azt látjuk, hogy vevőinknek tetszik a megjelenésünk, és rácsodálkoznak, mire képes a METRO, és mennyi aspektusát nem ismerték eddig tevékenységünknek. A kapcsolatépítésnek is megfelelő terep ez, hiszen jó benyomást tehetünk azokra a szakemberekre is, akik eddig esetleg nem voltak partnereink.
A küldetésünket szeretnénk vásárlóinkban tudatosítani, arra keressük a válaszokat, miképp tudjuk partnereink üzletét segíteni, hogyan járulhatunk hozzá sikerükhöz. Ezt a 9 szigetet 360 fokos koncepciónak hívjuk, ahol a METRO teljes „megoldás-csomagját” mutatjuk meg: bő fele termékekről, másik része szolgáltatásokról szól. Az utóbbiak között alapnak tekintjük a HACCP-tanácsadást pénzügyi és finanszírozási megoldásokat, jogi segítséget nyújtunk. Megismerkedhet az érdeklődő a tavaly bevezetett és Budapest után már vidéken is népszerűvé vált Metro Max kiszállítási rendszerrel, amely a korábbi szisztéma átpozicionálását jelenti a piac 21. századi elvárásainak megfelelően. Büszkék vagyunk a profi vendéglátást kiszolgáló konyhai eszközeinkre és a kapcsolódó szolgáltatási elemekre: konzultálunk, tervezünk, építünk megrendelőink igényeihez és lehetőségeihez igazodva, sőt, már részt veszünk mindennek a finanszírozásában is.
Mit emelne ki újdonságaik közül?
Az idei év nagy innovációja a két, először a Sirhán bemutatott digitális termékünk. Általános problémákra kerestük a megoldást; egyik, hogy Magyarországon az éttermek több mint fele nem rendelkezik internetes bemutatkozási lehetőséggel. Saját fejlesztésű programunk alkalmazásával szakértőink mindössze 10 perc alatt térítésmentesen elkészítik a vendéglátóhely weblapját. Pár nap alatt itt a kiállításon 300 ilyen készült, de ez a szám terveink szerint 2 hónap múlva eléri a kétezret. Ehhez kötődik a másik téma is, az asztalfoglalás kérdése: a működő rendszerek alkalmazása nem kis költséget rótt az éttermekre – tőlünk ezt ugyancsak ingyen kapják.
A következő hónapokban újabb és újabb digitális termékekkel jelentkezünk, azaz a METRO alaposan fel fogja zavarni az állóvizet a vendéglátás digitalizációjának területén is. //
Kapcsolódó cikkeink
Hetedjére is keresik az Év Mentes Séfjét
Idén is a METRO Gasztroakadémia ad otthont az Év Mentes…
Tovább olvasom >Az Országos Kereskedelmi Szövetség élelmiszerkiskereskedői karácsonykor is a rászorulók mellett állnak
A Szövetség 7 élelmiszerkereskedő tagja (Aldi, Auchan, Lidl, Penny, SPAR,…
Tovább olvasom >Piacismeret, kapcsolatépítés, marketing
Nem feltétlenül egyforma tapasztalatokkal a hátuk mögött, de egyformán meghatározó…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >