Megnyitották a turisztikai szezont a Tisza-tónál

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 03. 02. 10:35

A Tisza-tavi polgármesterek és intézményvezetők részvételével megnyitották a turisztikai szezont a Tisza-tónál – tájékoztatta a tiszafüredi önkormányzat szombaton az MTI-t.

Kép: alfoldihir.hu
Közleményük szerint a tiszafüredi Tisza-tavi Kerékpáros Centrumban megtartott sajtótájékoztatón F. Kovács Sándor fideszes országgyűlési képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2017-es kormányzati döntés után, amely a Tisza-tavat Hajdúszoboszlóval, Hortobággyal és Debrecennel kiemelt turisztikai térséggé nyilvánította, több mint tízmilliárd forint összegű beruházási program indult el.
A Tisza-tó kirándulóhelyből üdülési célterületté vált, a vendégéjszakák dinamikusan növekedő száma már meghaladja a 472 ezret – hangsúlyozta a térség parlamenti képviselője.
Hubai Imre (Fidesz-KDNP) a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke kiemelte, hogy a Tisza-tó nemcsak földrajzi összeköttetést, hanem kulturális, turisztikai és gazdasági együttműködést valósít meg négy megye – Jász-Nagykun-Szolnok, Heves, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg – határán.
Bejelentette, hogy a kormány döntése értelmében egy újabb, turisztikai vonzerőt növelő beruházás indulhat el: Tiszafüreden 2022 tavaszára felépül a Tisza-tavi Természetbúvár Játszóház és Túraközpont.
Kárándi Zoltán, a MAHART Zrt. projektvezető-helyettese elmondta, hogy május elsejétől már teljes kapacitással megkezdi működését a húsz hajóból álló nyaralóhajó-flotta. A szakember szerint a kormány 2017-es döntésének köszönhetően egy olyan új, minőségi szolgáltatás valósul meg a térségben, amely külföldön és belföldön egyaránt még vonzóbbá teszi a Tisza-tavat.
Ujvári Imre (Fidesz-KDNP), Tiszafüred polgármestere kiemelte, hogy a térség valamennyi településéhez hasonlóan a Tisza-tó fővárosa, Tiszafüred is készen áll a turisztikai szezonra.
Elmondta, hogy Tiszafüred és Poroszló között májusban befejeződik annak a fejlesztésnek a műszaki átadása, amely lehetővé teszi, hogy még ebben az évben a Tisza-tavat teljes mértékben biztonságosan, a forgalomtól elzárt területen kerékpározhatják körbe a turisták. A városban pedig megszépül a városközpont és új szabadstrand épül.
A sajtótájékoztató után több száz gyermek részvételével szezonnyitó kerékpáros napot tartottak a Tisza-tavi Kerékpáros Centrumban – áll a közleményben. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink