Megnyílt az idei Gyerek ARC pályázat legjobb rajzait felvonultató kiállítás

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 05. 26. 11:17

A díjátadó után megnyílt szombaton az idei Gyerek ARC pályázat legjobb, az egészséges életmód témáját feldolgozó alkotásaiból válogató kiállítás a Millenárison.

gyerek-arcA rendszeres testmozgás, az egészséges táplálkozás és a szabad levegőn eltöltött idő fontosságát dolgozták fel a 6-14 éves korú gyerekek rajzai az idei pályázaton, amelyre több mint 1700 alkotás érkezett az országból és a határon túlról. A legjobb 81 rajzot óriásplakátokon láthatja a közönség a Millenárison – hangzott el a szombati kiállításmegnyitóval egybekötött díjátadón.

A 6-9 éves korcsoportban Török Hunor Flórián rajza nyert a tatai Menner Bernát Alapfokú Művészeti Iskolából, a 10-14 évesek közül pedig Róth Edina alkotása lett az első helyezett az esztergomi Eötvös József Általános Iskolából.

Ebben az évben azt a három iskolát is díjazták, amelynek diákjai a legtöbb, kiállításra is bekerült munkát adták. Itt első lett az Igazgyöngy Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Berettyóújfaluról, második az Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola, harmadik pedig a szintén fővárosi Gyulai István Általános Iskola.

Idén az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) is csatlakozott a pályázathoz, és felajánlotta, hogy az első három helyezett iskolában megtartja Ébresztő-óra című, gyerekeknek szóló programját, amelynek témája a gyermekjogok és a gyermekek helyzete a világban.

Emellett UNICEF Magyar Bizottság Gyerekszem különdíjat is átadott, amelyet a tavalyi, 10-14 éves korosztály nyertese, Takács Martin ítélt oda kedvenceinek.

„Ebben az évben először vett részt a Gyerek ARC előző évi győztese a zsűrizésen, mert a pályázatot és kiállítást támogató UNICEF Magyar Bizottság kiemelten fontosnak tartja, hogy a gyerekek képviseljék magukat az őket érintő döntésekben” – hangoztatta Danks Emese, a szervezet ügyvezető igazgatója.

A díjakat Kiss Gergely Nimród és Schiff Andrea kapták.

A Hegyvidék Bevásárlóközpont a legzöldebb alkotásoknak ajánlott fel különdíjakat, a Tesco-Global Áruházak Zrt. – a kiállítás fő támogatója – pedig azokat az alkotókat jutalmazta, akiknek szülei a cégcsoport munkavállalói. A Mindenki tud rajzolni című könyv szerzői, Barabás Zsófi és Moizer Zsuzsa is különdíjat adtak át.

Az alkotásokat május 24-től június 29-ig láthatja a közönség. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink